Egy tiszteletkör
a Nádasdy-arborétumban
Akár egy kiránduláson készült osztálykép… Mögöttünk festői környezet…
Alsóperében jártunk, „csodákat” láttunk. És nemcsak láttunk, aktívan kivettük a részünket ebből az élményből. A Verga Zrt. újabb közjóléti beruházásának átadó ünnepségén a sportról sem feledkezett meg, önkormányzatunkat kérte fel egy nyitófutás megszervezésére. Szabadtéri színpad, vadászkápolna, arborétum, emlékpark, látogatóközpont került átadásra. Az erdőgazdaság tavasszal hirdette meg „A jövő a kezünkben van” elnevezésű közjóléti programját, ennek részét képezte az a turisztikai és rekreációs célú fejlesztés, melyet Alsóperében végeztek el.
Burján István testnevelő tanár vezetésével bemelegítünk a futásra
A Reguly Antal általános iskola diákcsoportja mellett több család is érkezett Zircről, hogy kocogással indítsa a napot, majd eltöltsön néhány kellemes órát ebben a csodálatos környezetben.
A Nádasdyak birtoka volt a terület valamikor, ők hozták létre a Verga Zrt. által felújított és új létesítményekkel felruházott arborétumot. Itt róttuk le tiszteletkörünket, a nemzet összetartozását jelképező Magyarság Keresztje mentén vezetett utunk a szervezők által biztosított egyforma pólóban. Majd az egyedi trófeagyűjteménnyel szegélyezett kis utcácskán felkocogtunk az erdei színpadhoz, s továbbra is futólépésekben, zászlócskákat lobogtatva üdvözöltük a fejlesztést.
A gyerekeknek tetszett ez a kis szombat délelőtti kiruccanás, még az a lehetőség is megadatott nekik, hogy egy igazi harckocsiba ülhessenek be. A szervezők ebéddel láttak minket vendégül, a pólót pedig mindenki megkapta ajándékba, elvihette emlékbe. Azt hiszem, hogy enélkül is emlékezni fogunk még sokáig erre a napra…
Egy kis részlet az alsóperei "Bakony zöld szíve" központból. A Példaképek Emlékparkjában neves vadászok és erdészek tiszteletére ültetett fákat az erdőgazdaság, a magyar vadászat kimagasló alakjának, gróf Széchenyi Zsigmondnak pedig emlékműve is van
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens