A bányavágatban elhelyezett zászlón piros és fekete színek fogták közre az ütőszerszámokat, fényképek is készültek előtte. „Nem volt hiába semmi sem” – szavalta Horváth Ivett, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke Várnai Zseni versét, a Zirc Városi Vegyeskórus énekére pedig koszorúzni indultak a bányász nyugdíjasok és a városi önkormányzat képviselői. Pongrácz Dénes mondott ünnepi beszédet.
– A bánya nem adta ingyen „fekete gyémántját”, a nehéz és veszélyes munka sok áldozatot követelt. Ezen a napon megemlékezünk azokról a bányászokról, akik munkahelyi balesetben hunytak el. Elmentek otthonról dolgozni, de nem tértek többet haza – kezdte gondolatait a Bányász Nyugdíjasok Alapítványának elnöke. Hozzátette: azokról sem szabad megfeledkeznünk, akik végigdolgozták életüket, s nyugdíjasként távoztak a bányából.
Pongrácz Dénes más oldaláról is megvilágította a föld mélyét: a bánya közösségi életre, összefogásra nevelt, s ez volt az az iparág, amely a települések kulturális, sport és közösségi életét segítette. Aktuális vonatkozásokkal rövid történeti áttekintést tett a szónok az elmúlt több mint húsz évről. Elmondta: a rendszerváltozást követő energiapolitika nem kedvezett a bányászatnak, különösen a szénbányászatnak nem. Már tizennegyedik éve, hogy kigördült az utolsó csille a dudari bányából, jövőre pedig befejezi a termelést a Márkus-hegyi szénbánya. Bármi is volt a bezárás oka, nekünk, bányászembereknek úgy tűnt, hogy életünk egy darabja, lelkünk parányi része maradt a föld alatt – mondta az alapítványi elnök, aki arra kérte a kollégáit, segítsenek a hagyományok őrzésében, ápolásában és továbbadásában, hogy Zircen se felejtsék el a következő nemzedékek: itt bányászok éltek és élnek!
A Bányász Nyugdíjasok Alapítványának és Alapszervezetének képviseletében Pongrácz Dénes és Strasszer Ödön, Zirc Városi Önkormányzat nevében Ottó Péter polgármester és Vörös Kálmán alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúit a bányász-emlékműnél.
Az ünnepségen részt vett német testvérvárosunk, Pohlheim delegációja is.
Kelemen Gábor sajtóreferens