Utazások
a Reguly-szobor körül
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Tavaly történt. A buszpályaudvar sarkánál várakozó pesti busz egyik utasa kíváncsian pillantgatott ki az ablakon, s mint kiderült, a Reguly-szobrot kereste. Kezdett nyugtalan lenni: „de hát még le is fotóztuk akkor, amikor utoljára Zircen jártunk. Ha hazaértünk, az lesz az első, hogy előkeresem a képet”. Nem volt szükség azonban bizonyítékra. Amint helyet változtatott kicsit a busz, előkerült a szobor.
Hiszen akkor még csak az újságos trafik tűnt el a térről, a térrendezés második ütemének kivitelezése – melynek részét képezte többek között Reguly Antal szobrának áthelyezése is – idén tavasszal vette kezdetét. Mégiscsak szüksége lesz a fényképes bizonyítékra a szoborkereső utasnak…
Ha nem csak a buszon, hanem az időben is utazunk egyet, 1968 előtt szintén nem találhattuk volna Zirc leghíresebb szülöttének szobrát ezen a helyen. Akkortájt ugyanis a Szokoly-ligetben volt Reguly.
S hogy hol volt a Szokoly-liget? A Rákóczi téren. Így nevezték azt az utakkal körbevett kis háromszög alakú területet, ahol ma is él zöld növényzet, egy digitális jelzőtábla pedig a hőmérsékletre és a pontos időre válaszol.
A régi képet közvetlenül Dombi Ferenc helytörténeti gyűjtő bocsátotta a rendelkezésünkre. Az 1953-ban készült felvételen Békefi Antal ének-zene tanár látható az általános iskola diákjaival. Jelentős időpont ez leghíresebb szülöttünk kultuszának ápolásában, hiszen ’53-at Reguly-évként tartja számon a história, ekkor avatták fel az emléktáblát szülőházának falán. Illés Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató nem tartja kizártnak, hogy a felvétel éppen a tábla avatását követően készült, a diákok az ünnepi hangulatban a szobornál is emlékeztek a város nagy szülöttére, amit egy fotóval örökítettek meg.
Az emléktábla elhelyezésének hatvanadik, a szobor felállításának hetvenedik évfordulóját ünnepeljük idén. A szoboravatás is jubileum alkalmából történt, 1943-ban volt Reguly Antal halálának 85. évfordulója. A háború éveiben helyezték el olyan helyen, melyről azt remélték, a magyarságkutató-nyelvtudós itt örökre megpihenhet. A „Szokoly” népi elnevezés, nagy valószínűséggel Szokoly János egykori zirci főjegyzőre utal, aki a Rákóczi tér rendezésében nagy szerepet játszott.
A szobor egyik ligetből a másikba került. A növekvő gépjárműforgalom miatt balesetveszélyessé vált a megközelítése, ezért helyezték át az emlékművet a 0 km-es bakancsos szobor szomszédságába – olvashatjuk Illés Ferenc feljegyzésében.
45 évig nyugalom volt, aztán egyszer csak építőmunkások jelentek meg Reguly Antal körül…
A szobor a térrendezés következtében tovább vándorolt, közelebb került a szülői házhoz.
Előző „lakhelyének” utolsó hónapjaiban végigkövethette az apátság megújulását, most pedig szemlélheti az önkormányzati fejlesztések új terein zajló életet, a játszó gyerekeket, a rájuk vigyázó szülőket, a sportoló ifjúságot, az iskolába igyekvő diákokat…
Kelemen Gábor sajtóreferens