Cipőkészítő versenyen vettek részt a Szín-Vonal Művészeti Iskola diákjai
Beszámoltunk korábban a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak országos versenyeken elért eredményeiről. Akkor a zománccal bántak ügyesen és grafikáikkal tűntek ki, ezúttal tárgyalkotásban jeleskedtek. Cipőt, cipős dobozt készítettek.
– Volt bőven vállalkozó kedvű gyerek, hiszen az évközi alkotótevékenység közben kevesebb a tárgyalkotó feladat. Örömmel vették, hogy önálló ötletek alapján, szabadon választott anyagokból készíthették el a prototípusokat. Sokféle és igényes munkákat küldhettünk be a versenyre – mondja Gurobi Bernadett, a művészeti iskola helyi vezetője, a diákok felkészítő tanára.
Kétféle alkotótípus mutatkozott be az új „mesterséggel”: voltak, akik a divatot követték, de el is rugaszkodtak a diákok a valós cipő lehetőségétől. Ők művészettörténeti korokból, festők munkái alapján vagy alkotóanyag által nyertek ihletet. A felhasználható anyagok tárháza végtelennek tűnt, minden apró, elhasznált, feleslegesnek tűnő darab kinccsé vált a gyerekek számára.
Gurobi Bernadett fontosnak tartja a mai idők kész termékekkel teli világában, hogy a művésznövendékek a tervező- és alkotófolyamatok során megismerkedhettek egy konkrét használati tárgy kialakulásának folyamatával az ötlettől a végső produktum összeállításáig. „A feladat lehetőséget adott az önálló teremtés átélésére” – fogalmazott a felkészítő tanár. A badacsonytomaji döntőbe hét zirci diák – Kovács Dorottya, Gfellner Laura, Mészáros Lídia, Kovács Laura, Kovács Luca, Bereczki Eszter és Auer Anikó – jutott. Szokatlan feladatot kaptak az alkotók, cipős dobozt kellett tervezniük. Nem azért, hogy legyen miben hazahozniuk a lábbelit, inkább egy varázslatos mikrovilág létrehozása volt a feladatuk: a pályázat kiírói arra szerettek volna választ kapni, hányféle módon alakítható át, rendezhető be egy kis tér, a gyerekeknek újra kellett értelmezniük a doboz belsejét. A kivitelezésre három óra állt rendelkezésre, majd egy újabb két órában be kellett mutatniuk, „el kellett adniuk” a terméket.
A zirci diákok méltóképpen képviselték városunkat a döntőn, Kovács Luca ötödik osztályos tanuló korcsoportjában különdíjas lett, a nyolcadikos Auer Anikó harmadik helyezést ért el. Végül következzen egy kis divatbemutató…
A zsűri a zirci cipők közül ezeket hordaná a legszívesebben: balról Kovács Luca különdíjas alkotása, jobbról Auer Anikó lábbelije, amellyel a harmadik helyig lépett előre az országos versenyen
(Fotók: Gurobi Bernadett)
Kelemen Gábor sajtóreferens