10-es mezben játszik, mint példaképe, a négyszeres aranylabdás Lionel Messi. Abban is hasonlítanak, hogy mindketten nagyon sok gólt rúgtak az elmúlt szezonban. Az argentin klasszis a Barcelonában, Tenkei Zoltán az FC Zirc U13-as csapatában.
A zirci tehetség 46 gólig jutott a 2012–2013-as bajnokságban, és mindösszesen húsz mérkőzésen érte el ezt a mennyiséget. A csapat az utolsó pillanatban lecsúszott a bajnoki címről, de ez igazán nem rajta múlott: ha átlagot vonunk, elmondhatjuk, hogy a két gól minden meccsen megvolt, és még egy kicsivel ennél is többször zörrentek a hálók, amikor elsült a bal láb… Nagyon valószínű, hogy ez a következő szezontól már Veszprémben fog történni, hiszen az Akli városrészben élő fiúra szemet vetett a megyeszékhely labdarúgóklubja. Képességeire már korábban felfigyeltek a szakemberek, amikor a két város focistapalántái a Bozsik Programban összemérték erejüket.
Tenkei Zoltán a Reguly Antal Általános Iskola tanulója, szeptemberben kezdi meg a hetedik osztályt. Aktív és eredményes az iskolai sportéletben is, több aranyérme van atlétikai versenyekről, a regulysok futball- és kézilabdacsapatának egyaránt tagja.
Hat éves kora óta focizik, még a „Sólymokban” kezdett, aztán a sok tanulnivaló meg a három kéztörés miatt kis időre abbamaradt a játék. Visszatérését követően már évek óta erősíti a helyi futballklubot, amelynek egyik csapatkapitánya. Legfőbb erénye a gyorsaság és a rúgótechnika. Szabadrúgásból szerezte a legszebb gólokat, de eredményes volt szögletből is, a legemlékezetesebb pedig az maradt számára, amikor egy cselt követően majdnem félpályáról talált az ellenfél kapujába. A labdarúgás csapatsport, így a zirci csatár sem feledkezik meg a társakról, akik hozzásegítették őt a gólkirályi cím eléréséhez.
Az őszi szezont az első helyen zárták, és tavasszal is sokáig vezették a tabellát, végül be kellett érniük a szintén nagyon szép eredménynek mondható második hellyel.
A legtöbb gólért járó kupa és oklevél tehát kiegészül egy ezüstéremmel is, a további pályafutáshoz pedig sok sikert kívánunk!
Tenkei Zoltán, az FC Zirc labdarúgója 46 találattal lett a megye legjobb góllövője korosztályában
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens