Ötven éves lesz lassan egy labdarúgó-közösség
1965-öt írtunk, amikor tanárok, szakoktatók, kollégiumi nevelők alakítottak Zircen egy kispályás focicsapatot hobbi célból. Azóta a társaság sok személyi változáson esett át, de egyvalami ugyanaz maradt: a találkozás időpontja…
– Csütörtök volt az egyetlen „lyukas nap” – mondja Répás József, aki több mint negyven éve rúgja már a bőrt ebben a közösségben. Azt is kifejti, hogy mit ért ez alatt, hiszen lyukas óráról, lyukas zokniról már hallottunk, de lyukas napról nem igazán. A hétfő és a kedd munkahelyi elfoglaltság miatt nem volt alkalmas, délután tantestületi értekezleteket tartottak az iskolában. A televíziós kupaszerda kilőtte a hét harmadik napját, pénteken színházba járt az alapító társaság. Szabad szombat nem volt akkor, a vasárnapot a családnak szentelték. Maradt a csütörtök…
Répás Jóska a nyugalmazása előtti hivatását is gyakorolja a közösségben, még ha nyelvbotlás eredményeképpen főkönyvelő helyett „kőfönyvelőként” is van elkönyvelve az iratokon. A csapat krónikása titulussal sem túlzás őt illetni, hiszen papírokról, képekről, vagy csak úgy kútfőből nagyon sok emléket felidéz. ’70 szeptemberében csatlakozott a közösséghez, de a korábbi időszakról is vannak információi. Évre pontosan tudja, kivel és mikor egészült ki a Hay László, Janni József, Szabó János, Slajchó György, Zanati László alapította társaság, és azt is feltárja, hogy a vájárképzés megszűnését követően, a szakmunkásképző intézet megalakulásával egy időben indult útjára a labda a MÜM első tornatanára, Bakó Ferenc kezdeményezésére.
Az iskola „holdudvarából” kikerülő alapítókhoz jöttek később külsősök is, többnyire mezőgépesek, majd a hetvenes évek elején egy bányász futballista visszavonulásával új korszak vette kezdetét a közösség életében: a mindenki által „Csuhás” becenéven ismert Papp Ernő szellemisége teljesen áthatotta ezt a kis csapatot, amelyet aztán el is kereszteltek róla.
– Számomra ez a közösség egyszerre jelenti a barátságot, a szolidaritást, az összetartozást – mondja Kőrös János, aki Répás József és Majorovics László után a harmadik legrégebbi tag, volt idő, amikor édesapjával együtt jártak a csütörtöki focidélutánokra.
Jóska egyetértően bólogat János szavainak hallatán, szerinte ezt sokan így gondolják a társaságból. Leszögezik, a játék náluk nem két félideig tart, a már a kezdet kezdetén is működő „harmadik félidő” intézményét fenntartják: közös vacsora, társalgás, skandináv lottó, megünneplik a születésnapokat, névnapokat, s felharsan olykor az Elnök dala is.
A „kőfönyvelő” nyilvántartja az összes korábbi játékostársat, s egy kis kalkulációt készítve arra a következtetésre jut, hogy több mint hatvanan tartoztak hosszabb-rövidebb ideig a társasághoz. Jelenleg az általános iskola alsó tornatermét bérlik, de fociztak a gimiben is, a „hőskorban” pedig a szakmunkásképző intézet salakos pályáját használták, amely az apátság hátsó udvarában volt.
A csapattagok éppen az évadzáró bankettre készültek, amikor ez a beszélgetés készült. Ennek is megadják a módját évről évre, majd elvonulnak egy kis szünetre, hogy aztán szeptembertől újra birtokba vegyék a Köztársaság utcai fedett „grundot”.
Nem érintik már őket a tantestületi értekezletek, foci is van minden nap a tévében, szabad a szombat – nem szabad a péntek: ők akkor is csütörtököt mondanak…
Képkommentár
Répás Józseffel meglátogattuk azt a helyet, ahol elkezdődtek azok a bizonyos csütörtöki focidélutánok. Iránytűként szolgál a pillérköteg, tetején a Szent Imre szoborral. Röplabdapálya és kézilabdapálya is volt az egykori szakmunkásképző intézet udvarán, a gomba alakú kis épület pedig szertárként funkcionált az iskola számára. A salakos pályát a hetvenes évek közepéig használta a labdarúgó-közösség. Kezdetben csak az esős és a téli napokon vették igénybe a tornatermet, majd végleg fedél alá húzódtak a labdával…
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens
