Több mint harminc versenyző részvételével szervezett terepfutóversenyt Zirc Városi Önkormányzat a Pintérhegyi Parkerdőben. Az I. Zirci Cross-Klassz civil együttműködéssel, a HM Verga Zrt. támogatásával valósult meg, Veszprémből, Győrből is érkeztek futók. A rajt előtt célba ért egy fejlesztés, ennek az átadására is sor került.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
A szeles, borongós, időnként kifejezetten hűvös időjárás nem tartotta vissza azokat, akik előzetesen jelezték részvételi szándékukat, és a helyszínen is többen neveztek a terepfutásra. A felújított Pintérhegyi Parkerdő és játszótér, új pergola átadásával kezdődött az ünnepség, a beruházást végrehajtó erdőgazdaság részéről Sashalmi Viktória gazdasági vezérigazgató-helyettes köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, a Verga Zrt. az erdő hármas funkciójából eredően nagy hangsúlyt fektet a közjólétre. Fontosnak tartják a lakosság pihenését, rekreációját, a természetszeretetet. Az üzem területén belül több mint 460 millió forintot kívánnak fordítani erre a célra az idei évben. Rajzversenyt hirdetnek, amelyre a zirci gyerekek alkotásait is szeretettel várják. A város nevében Ottó Péter polgármester köszönte meg és vette át a fejlesztést.
A futóknak nemes küzdelmeket kívánt a városvezető, persze ezt kívánhatták volna mások is az ő számára: az öltöny szabadidőruhára cserélődött, és Zirc város polgármestere rajthoz állt a 6 kilométeres távon, csakúgy, mint Pál Lajos, a Verga termelési vezérigazgató-helyettese. Tamási Ivett szakmai koordinátor technikai értekezletét követően kezdetét vette a verseny, először a legkisebbek mérték össze erejüket. A szülők kísérhették gyermekeiket, az erdőben különféle jelzések és önkéntesek segítették a tájékozódást. Többen voltak, akik éltek a választási lehetőséggel, és 12 kilométert futottak. A versenyt követően a gyerekek örömmel vették birtokukba az új játszóteret, a mini focipályán meccset is játszottak egymással.
A szervezők a nyílt futamban éremmel, a városi bajnokságban oklevéllel díjazták a versenyzőket, a dobogós helyezettek a Verga Zrt. által felajánlott ajándékcsomagokat is átvehették. A rendezvény a „jövőre, veletek, ugyanitt” mottóval ért véget, s azt csiripelik a parkerdő madarai, hogy lesz II. Zirci Cross-Klassz!
A nyílt futam eredeményei:
3 km-es táv:
I. korcsoport, lány: 1. Kapitány Luca 2. Bittmann Panna 3. Hajba-Spanberger Hanna I. k.cs., fiú: 1. Ulrich Attila 2. Buda Benedek 3. Mészáros Dániel
6 km-es táv:
I. k.cs., fiú: 1. Ulrich Attila II. k.cs., fiú: 1. Kovács Gergő III. k.cs., lány: 1. Kis Vivien és Szalay Kitti holtversenyben 2. Ujvári Eszter 3. Völgyvári Ivett fiú: 1. Vágenhoffer Péter IV. k.cs., nő: 1. Fülöp Aliz férfi: 1. Mihályi Béla V. k.cs., nő: 1. Mihályi Béláné férfi: 1. Pál Lajos 2. Ottó Péter 3. Kovács Gyula
12 km-es táv:
IV. k.cs., nő: 1. Tamási Ivett 2. Mészáros Rebeka férfi: 1. Palotai Gábor V. k.cs., nő: 1. Vajtho Pólya Tünde férfi: 1. Mészáros Ferenc 2. Komenda József 3. Bittmann Árpád
Klassz-képek:
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens