"A zirci ciszterci apátságban természetesen ennek a rendnek az érdemeit méltatta. Lehet is, az európai történelem egyik legfontosabb rendjéről van szó. Szent Bernát egyik hasonlata nyomán azt tartotta szükségesnek kiemelni, hogy a rend tagjai mindig megtalálták azokat a területeket, ahol lámpást kell gyújtani. Erre nézve három konkrét példát hozott föl: (1) Az Árpád-házi királyok tudták, hogy a rend birtokain olyan magas színvonalú mezőgazdasági művelés zajlik, ami példaértékűvé válhat a magyarok számára. Így van. De az nagyjából 1000 évvel ezelőtt volt. Ma a termelés legkorszerűbb eredményeit szintén Nyugatról várhatjuk ugyan, azonban nem a szerzetesrendektől. (2) Amikor 1773-ban föloszlatták a jezsuita rendet, a ciszterciek vették át helyüket a gimnáziumi oktatásban. Nos, a rendnek valóban sok kiváló iskolája volt és van, de a jezsuiták korábbi szerepét 1773 után nem ők, hanem a piaristák töltötték be. Ezt mindenki tudja, akinek legalább halvány fogalma van a magyar iskolatörténetről. De hát már szerte Európában tudja mindenki, hogy a magyar miniszterelnök mindig annak a közönségnek hízeleg, amelyiknek éppen beszél. Legközelebb majd elmegy a piaristákhoz, s ott majd az ő érdemeiket fogja méltatni. (3) Ezt most idézem: „Úgy illendő, hogy külön megköszönjem azt a támogatást, amit 2010-ben a választások előtt, illetve a választások során, Önök zirciek adtak nekünk, illetve személyesen nekem is.” Majd meglátjuk, hogy némi történelmi idő elteltével vajon büszkék lesznek-e a zirciek, illetve általában a ciszterciek arra a politikai szerepre, amellyel nem az Árpád-házi királyok, hanem az Orbán-házi kiskirályok uralmát segítették."
A teljes cikk elolvasható itt: Újabb miniszterelnöki szentbeszédek