A hősökre emlékezett Zirc városa – új emléktáblák avatására került sor
A kommunista diktatúrában gulágra elhurcoltak, Hortobágyra kitelepítettek, haláltáborokba internáltak, valamint a szülőföldjükről elűzött németek és magyarok tiszteletére állított emléktáblákat a Hősök Emlékművén a Zirci Országzászló Alapítvány.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
– A katonahősök tisztelete a nemzetépítés egyik alappillére kell, hogy legyen. Az egyszerű közvitézektől a legendás hadvezérekig számos példaképpel rendelkezünk, akik cselekedeteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket – mondta beszédében Talabér Márta országgyűlési képviselő, aki az alapítvány vezetőivel, Máj János elnökkel és Bittmann Károly titkárral közösen leplezte le az emléktáblákat. A megemlékezés eredetével kapcsolatban elmondta, 1917-ben báró Abele Ferenc kezdeményezte egy törvény elfogadását, ami arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A két világháború közötti időszakban több mint ezer emlékművet emeltek Magyarországon, de a kommunizmus kiteljesedésével elhalt a megemlékezés, és csak 2001-től lett újra hivatalos emléknap az előző Orbán-kormány döntésének következtében.
A történelem során elszenvedett veszteségeinket hatalmasnak nevezte a szónok: a török hódoltság alatt a nemzethalál képe fenyegetett, az örökösödési és napóleoni háborúk megtizedelték a Magyar Királyság férfi lakosságát, a legtöbb áldozatot azonban a két világháború szedett. A második világháborúban a negyedik legnagyobb veszteség minket ért a Szovjetunió, Németország és Lengyelország mögött, alig volt magyar család, aki ne lett volna érintett ebben. Hazánkon kívül több mint harminc országban lelhetők fel olyan hősi temetők, amelyben magyar katonák nyugszanak – tudtuk meg.
A képviselő asszony arra is felhívta a figyelmet, meg kell becsülnünk, hogy háborúktól mentes helyen élhetünk. „A fiatalokat nap, mint nap eléri a médiából és az internetről érkező erőszak, de a valóság eltér a virtuális világtól, a valódi háborúk valódi áldozatokat követelnek, és nem lehet egy gombnyomással semmissé tenni azt, ami megtörtént. Évente egyszer el kell mennünk a Hősök Emlékművéhez, a sírokhoz emlékezni, főt hajtani és figyelmezetni, hogy a béke milyen nagy kincs” – mondta Talabér Márta.
Az emléktáblákat megáldotta Dékány Á. Sixtus ciszterci főapát, verset mondott Juhász Antal, a Zirci Országzászló Alapítvány nevében Egervölgyi Dezső köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepség végén Talabér Márta országgyűlési képviselő asszony virágot, az emlékező szervezetek koszorút helyeztek el a Hősök Emlékművénél. Az emléktábla-állítást a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat is támogatta.
Talabér Márta, térségünk országgyűlési képviselője a béke megbecsülésének fontosságára figyelmeztetett beszédében. Jobbról az egyik emléktábla leleplezése
A városvezetés főhajtása a hősök emléke előtt. Jobbról az egyik emléktábla felirata. A megemlékezésen részt vett Wágenhoffer Kornélia, a Veszprém Megyei Német Önkormányzatok regionális irodavezetője is
Kelemen Gábor sajtóreferens