Egyre messzebb repítik városunk hírnevét az alapfokú művészeti iskolai diákjai
Az elmúlt hetekben újabb sikerek születtek a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola részéről, ezúttal pályázatokon voltak eredményesek a művésznövendékek. A Dunakanyarban, a Balaton partján és a főváros egykori királyi palotájában is jártak zirci diákok, hogy átvegyék alkotásaikért a díjakat. Egy országos rajz- és fotópályázaton a „Legeredményesebb Iskola” címet érdemelte ki a Szín-Vonal. Az eredményekről az alábbi képes hírcsokorban számolunk be.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Másodikos osztályosok második helye
Budapest egyik legfőbb kulturális központjában, a Budavári palotában tartották a Városvédők országos „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” címmel meghirdetett rajzpályázatának eredményhirdetését. A zirci diákok közül Kiss Rebeka és Máj Levente 2. osztályos tanulók mindketten II. helyezést értek el a korcsoportjukban.
Patinás falak között történt a díjátadó. A képen Ráday Mihály, a rendezvény fővédnöke, az építészeti értékőrzés jeles hazai képviselője mond beszédet. Balról Máj Levente, jobbról Kiss Rebeka alkotása
Az egyik legnagyobb magyar tájfestő, Egry József születésének 130. évfordulójának alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményéről már beszámoltunk korábban. A díjátadót április 30-án rendezték Badacsonytomajon, a művésznek emléket állító múzeumban. – Ezen a gyönyörű szombat délután több zirci család is a Balaton partján ünnepelte a múzeumi szezon kezdetét – meséli Gurobi Bernadett, a diákok felkészítője. Nem véletlenül, hiszen a 14 kiosztott díjból hármat a zirciek, egyet pedig a lókúti tagiskola diákjai hoztak haza.
Bittmann Boglárka és Kovács Blanka átveszi a második helyezésért járó díjat. A páros alkotását közzétettük korábban városunk honlapján
A további díjazott alkotások balról jobbra: Horváth Júlia képe (III. hely), Szabó Jázmin alkotása (III. hely), illetve a lókúti iskolások – Seliga Klaudia, Pihokker Bettina és Riz Katalin – különdíjas munkája
Kerekező a Skanzenben
Horváth Júlia második osztályos tanuló két nap alatt két díjat is átvehetett. Május 1-jén került sor a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum „Kerekező” címmel meghirdetett országos rajzpályázatának eredményhirdetésére. Festői környezetben, szép időjárásban egész napos programon vett részt városunk képviselete, maradandó élményt nyújtott számukra a Dunakanyarba tett kirándulás. Igazi ünnep volt a Munka ünnepe, hiszen a zirci diáklány első helyezést ért el a pályázaton munkájával.
Horváth Júlia országos első helyezett alkotása közlekedés témában
Lovakkal a Mezőföldön
A szedresi Lovasudvarház országos lovas rajz- és fotópályázatán is részt vett a Szín-Vonal Művészeti Alapfokú Iskola, és nem is akármilyen eredménnyel: a Baranyai Zoltánné igazgatásával működő intézmény a pályázat elmúlt hétvégén megrendezett díjátadóján a „Legeredményesebb Iskola” címet érdemelte ki. A zirci diákok is kivették a részüket a sikerből. Horváth Júlia nevét már megtanulhattuk, rajta kívül Wagner Dorka és Frecot-Reisenbüchler Lena Esther, a lókúti telephely növendékei közül pedig Pálosfalvi Eszter és Seliga Klaudia alkotását díjazta a zsűri. Szedres a Mezőföld déli részén, Tolna megyében található település, itt került sor a kiállítás megnyitójára is. Végül lovas képeink következnek.
Balról Wagner Dorka alsó tagozatos, jobbról Frecot-Reisenbüchler Lena Ester felső tagozatos diák festménye, lent a lókúti Pálosfalvi Eszter és az első osztályos Seliga Klaudia alkotása
Fotók: Gurobi Bernadett
Kelemen Gábor sajtóreferens