Mire stábunk kiért, már ott volt Siemsen Beatrix, a Veszprémi Állatvédő Egyesület aktivistája, aki minden követ megmozgatott, mi több: a mászást is vállalta volna megfelelő eszközök birtokában. Megkezdődött a versenyfutás az idővel, hiszen a nap már búcsúzóra készült. Számtalan telefont eresztettünk meg, míg el nem értük a katasztrófavédelem parancsnokát, Németh Tamást, aki személyesen is konstatálta, hogy a macska helyzete a reménytelenség határán van. Ám nem lenne parancsnok, ha nem tudott volna egy olyan emberről, aki a fa teteje fölé is képes mászni. Föl is hívta a Tapolca-diszeli Mészáros Lászlót, aki vasárnap délutáni sziesztáját megszakítva azonnal Zircre indult, s haladéktalanul a cirmos nyomába eredt alpin-felszerelésével.

Mint az várható volt, a cica nem értette a kommunikációs közeledést (ez még hagyján), de a fizikait sem, s a hársfa legfelső gallyáig tornázta magát. Mészáros úr, akinek már volt gyakorlata macskamentésben, egyebet nem tehetett, mint fűrésszel levágta a felette lombosodó ágat (macskástul). A kandúr így lépéshátrányba került, s hősként vetette magát a mélységbe, ahol kifeszített ponyvával várták a helybéli önkéntes macskamentők. Az ugrás is sikeres volt, a ponyva is kibírta, ám a cica úgy elszaladt, mintha csak két perccel korábban ment volna fölfelé nem kevesebb, mint 29 métert (mert hogy a kötél 30 méteres volt, melyből a biztosításra is kellett egy hurok).

A nap hősét lelkes köszöntés és köszönetáradat fogadta, Vezér Lászlóné Edina (többszörös macskatulajdonos) meg könnyes szemmel állapította meg: a kilencből még nyolc élete bizonyosan hátra maradt kedvencének.

Jóval napnyugta után kaptuk a hírt: a cicus éhesen, lefogyva visszasompolygott gazdáihoz…