Felvidék-Bakony teremlabdarúgó-tornát rendeztek a Reguly Antal Szakképző Iskola tornacsarnokában április 13-án, szombaton.
A határon túli és bakonyi települések közötti kapcsolatot egyaránt erősítő sporteseményt már évek óta szervezi Kőrös János. Ezúttal négy csapat, a felvidéki Negyed, a házigazda Zirc, illetve Borzavár és Bakonyszentkirály mérte össze erejét.
A rendezvényt Vörös Kálmán alpolgármester nyitotta meg, aki külön köszöntötte a Felvidékről érkezett barátokat, és beszélt a sport közösségteremtő funkciójáról. A tornán a körmérkőzéses rendszer érvényesült, azaz mindenki játszott mindenkivel, és a kiegyenlített erőviszonyokat bizonyítja, hogy nem volt olyan csapat, amely pont nélkül fejezte volna be a versengést. Az első helyet a bakonyszentkirályiak szerezték meg, második helyen végeztek a határon túli vendégek.
Az eredményhirdetésre a művelődési házban került sor, ahol Zirc város polgármestere által hitelesített oklevelet vehettek át a csapatok és a különdíjasok. A torna legjobb mezőnyjátékosának Pelikán Lászlót (Negyed), legjobb kapusnak Simon Lászlót (Bakonyszentkirály) választották, míg a gólkirályi címet Kelemen Gábor (Zirc) érdemelte ki. A bakonyiak együttesen látták vendégül a messziről érkezett barátaikat.
A felvidéki Negyed csapata, településük a Vág folyó partján található