Az Emberi Erőforrás Minisztérium minden évben meghirdeti az alapfokú művészeti iskolák országos tanulmányi versenyét. Az idei évben a több mint háromszáz képző- és iparművészeti iskola tanulói grafika, kerámia- és zománcműves tudásukat vethetik össze. Mindhárom kategóriában az elődöntőre több száz pályamunka érkezett be. Az Oktatási Hivatal által kijelölt iparművészekből álló zsűri a nevezési munkák alapján megközelítőleg száz-száz tanulót juttatott az országos döntőbe. A döntőbe jutó tanulók egyötödét a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola diákjai alkotják. Arról már korábban beszámoltunk városunk honlapján, hogy a kerámia- és zománcműves kategóriában nyolc zirci diák bekerült a legjobbak közé. Azóta megtörtént a grafikai munkák zsűrizése is, és a Reguly Antal Általános Iskolából újabb hat tanuló – Pál Kristóf, Gfellner Laura, Máj Levente (Zirc), Kási Evelin, Bíró Marcell, Riz Orsolya (Lókuti tagiskola) – jutott a döntőbe. A művésznövendékek felkészítő tanára Gurobi Bernadett. Minderről Baranyai Zoltánné, a badacsonytomaji székhelyű Szín-Vonal művészeti iskola igazgatója tájékoztatta önkormányzatunkat. A kerámia- és zománcműves döntőre április 19-én és 20-án kerül sor, a grafikai verseny időpontja május 25-e és 26-a. A tanulókat a kísérőtanárok különjárattal viszik a helyszínre, Győrbe.
Kelemen Gábor sajtóreferens