Dr. Ipsits Csaba példás pályafutást tudhat eddig maga mögött
A Veszprémi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői munkaköre 2012. december 31-ével megüresedett. A rendőrfőkapitány a kapitányságvezetői feladatokat 2013. február 1-jétől megbízással ellátó dr. Ipsits Csaba alezredest jelölte a beosztásra.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
A Rendőrségről szóló 1994. évi törvény értelmében a rendőrkapitányság vezetőjének kinevezését megelőzően a kinevezési jogkör gyakorlójának ki kell kérnie az illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a véleményét.
A jelölt Hajba Zsolt zirci rendőrőrsparancsnok kíséretében érkezett a Városháza fórumára, hogy bemutatkozzon a testületnek és a megjelenő vendégeknek. Megtudtuk, hogy 1983-ban került a rendőrség hivatalos állományába, rendőrőrmesterként. Járőrként kezdte pályafutását az Ajkai Rendőrkapitányságon, majd nyomozó lett. Szakmai életrajzából kiderül, hogy 1991-ben diplomázott a Rendőrtiszti Főiskola Bűnügyi Szakán, majd 2006-ban doktori címet szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. Lakóhelye, Ajka kapitányságán volt osztályvezető, később kapitányságvezető, dolgozott megyei alosztályvezetőként is. Számos kitüntetés tulajdonosa, a vörösiszap-katasztrófa ökológiai ártalmainak felszámolása során rendkívüli helytállást, példamutató, kitartó hozzáállást tanúsított.
Dr. Ipsits Csaba jól működő szervezetnek nevezte a zirci őrsöt, mint elmondta, folyamatosan derítik fel az elkövetőket, akik általában vidékről érkeznek ide. Terveibe is bepillantást engedett, beszélt arról, hogy járási közbiztonsági fórumokat fognak rendezni, melynek egyik témája Zirc térségében a gyermekotthonokhoz kötődő bűncselekmények problémájának kezelése lesz. Az egyeztetésre meghívják az iskolák képviselőit is. Amikor a kapitányjelölt befejezte előadását, odakint felhangzott a sziréna. A rendvédelmi szerveknek újabb hó-helyzetet kellett megoldaniuk, amely Zircen és környékén szerencsére nem volt olyan mértékű, mint a múltkori.
A képviselő-testület egyhangúlag támogatta dr. Ipsits Csaba alezredes kapitányságvezetővé történő kinevezését.
Dr. Ipsits Csaba harmincéves szakmai tapasztalatot tudhat magáénak
Kelemen Gábor sajtóreferens