Minden eddiginél nagyobb érdeklődésre tett szert a Zirci Farsangoló Bál
„Nem vagyunk elegen…” – hangzott el egy rock n’ roll-korszakot idéző napszemüveg mögül a III. Zirci Farsangoló Bál megnyitóján. Többen értetlenkedve néztek, hiszen nem volt üres hely, és mint arról előzetesen hírt adtunk, már az utolsó előtti héten elfogyott az összes jegy. „…ahhoz, hogy megtöltsük a Veszprém Arénát” – fejezte be mondatát kis szünet után a jampi.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Ottó Péter polgármester úgy folytatta: Zirc legnagyobb tornacsarnoka viszont kicsinek bizonyul az érdeklődéshez képest, hiszen mintegy százötvenen vannak, akik nem jutottak be a bálba. Elmondta, merész vállalkozás volt a farsangoló mulatság két évvel ezelőtti beindítása, hiszen sokféle bált rendeznek városunkban, így joggal merült fel a kérdés az ötletgazdákban: vajon meg lehet tölteni ezt a termet? Azóta többszörösen választ kaptunk a kérdésre, a sikert az összefogással magyarázta a polgármester. Ottó Péter köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki a bál sikeréhez bármi módon hozzájárult.
Talabér Márta országgyűlési képviselő asszony gratulált a szervezőknek ahhoz, hogy a Zirci Farsangoló Bál ilyen nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát, elmondása szerint nem csak a térségnek, hanem a megyének is az egyik legnagyobb bálja lett.
Hédl József a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként köszöntötte a jelenlévőket, de tűzvédelmi és biztonságtechnikai szakértőként szólt hozzájuk. Utalva tömeges rendezvények katasztrófába torkollására, arra kért mindenkit, hogy tartsák be a jogszabályi követelményeket, ne dohányozzanak az épületben, és az indiánnak öltöző vendég se szívja el a békepipát a bálban.
Az idei hangulatfelelősök közös ismérve az volt, hogy valamilyen módon kötődnek Zirchez: a meglepetésvendégből sztárvendéggé előlépő Vastag Csaba a kétezres évek elején egy helyi zenekar tagja volt, hogy aztán országos hírnévre tegyen szert; a szamba táncával farsangi karneválból kis időre riói karnevált celebráló HEMO Winner Tánciskola a világbajnok Vincze Kittit tudhatja soraiban; a talpalávalót már harmadik éve biztosító Rulett zenekar pedig szintén több szálon kapcsolódik városunkhoz.
A bál háziasszonya Rábai Zsanett, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja volt, a jó hangulatot a Fúzió zenekar alapozta meg, táncverseny, jelmezvetélkedő és tombolasorsolás színesítette a programot.
A III. Zirci Farsangoló Bál a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB rendezésében, Zirc Városi Önkormányzat, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Zirci Országzászló Alapítvány és a Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium társszervezésében valósult meg, a lebonyolításban közreműködött a Bakony Polgárőr Egyesület, a Zirc Városi Nyugdíjas Klub és a „Zirci Városüzemeltetés” Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft.
Rövid képes tudósítás a táncparkettről
Páratlan párosok
Le a kalappal azok előtt, akik felismerték a bál egyik legfontosabb üzenetét, és beöltöztek! A zsűri egy mozivászonról ismert párost, Shreket és Fionát hozta ki győztesnek a maskaravetélkedőn. A legötletesebbnek ítélt jelmezeket díjazták a szervezők. Hamupipőke talán azon százötven egyike volt, akinek nem jutott jegy, legalábbis nem láttuk őt a bálban, így a táncversenyre is nagyobb eséllyel pályáztak a parketta ördöglányai és ördögfiai. A közönségből verbuvált „bíráló bizottság” szerint a legjobban Tell Vilmos és párja ropták, így ők vihették haza az első helyezettnek járó díjat
Kelemen Gábor sajtóreferens