A Kék Túrák útvonalának végigjárása minden természetjáró életének nagy célja, álma. Magyarország területét a 60 éves Országos Kék Túra (OKT, 1128 km), a 24 éves Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra (RP-DDK, 540 km) és a 13 éves Alföldi Kék Túra (AK, 850 km)fonja körbe – ezek alkotják az Országos Kék Kört, amelyen körbegyalogolhatjuk az országot (az egyes túramozgalmak részleteit az útvonalakat gondozó Magyar Természetjáró Szövetség honlapján olvashatjuk).
Az Országos Kék Kör útvonalai. A találkozási pontok: Írottkő (OKT-DDK), Szekszárd (DDK-AK), Sátoraljaújhely (AK-OKT)
A Bakonyt – és Zircet – ezek közül az OKT érinti: Nagyesztergár felől ereszkedik be, és a Pintérhegyen keresztül Borzavár felé hagyja el a várost (a TÚRA-ZÓNA hasznos oldalain írunk erről).
A Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra (DDK) teljesítéséről készített úti összefoglalómban (http://zirc.blog.hu/2013/01/11/vegig_a_del-dunantuli_kek_tura_utvonalan_uti_osszefoglalo) leírtam késztetéseimet Kék Túrák bejárására és az előzményeket, ezeket itt nem ismétlem, ott elolvashatók (az egyébként is élmény volt...).
A DDK-hoz hasonlóan az AK-nak is úgy indultam neki, hogy egyben járom végig. Nem így történt, két, nagyjából egyforma szakaszban, egy év különbséggel teljesítettem.
A Kék Kör szakaszai közül az AK-t teljesítették eddig a legkevesebben (az összefoglaló megírásakor kevesebb mint négyszázan). Erre a továbbiakban adok néhány szubjektív magyarázatot.
A készülődés ezúttal is több hétig tartott, ennek nagy része „fejben”: a túramozgalom hivatalos honlapján olvasható, részletes útvonalleírásból próbáltam összerakni és előzetesen „vizualizálni”, mi vár rám. Még nem ismertem, de most már ajánlom a http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/ak_forum fórumot, amely egészen aktuális tanácsokat és tapasztalatokat ad.
A túra teljesítéséért járó jelvény
A DDK-t az óramutató járásával ellentétes irányban, Írottkőről Szekszárd felé, tehát „lefelé” haladva jártam végig. Az AK-t is innen, „lentről”, tehát Szekszárd felől kezdtem és haladtam Sátoraljaújhely irányába „felfelé” - így, gömöri gyökerű borsodi-abaúji lévén volt egy kis „hazafelé”-hangulatom is.
Igazi, részletes élménybeszámolót erről sem akarok írni, a neten található útleírásokban (lásd az összefoglaló végén) bőséges, részletes beszámolók olvashatók.
Statisztika
2011. szeptember 15-én hajnalban indultam Zircről Szekszárdra vonattal, és nekiindultam a Gemenci erdőnek. 28-án félbeszakítottam a túrát Körösladánynál és hazatutaztam. Egy évvel később, 2012. szeptember 2-án visszautaztam az útmegszakítás helyére, onnan folytattam a túrát, és 14-én késő este, az utolsó vonattal utaztam el Sátoraljaújhelyről.
A tényleges menetrend így néz ki:
(Teljesen véletlen, hogy a túranapi átlagos teljesítmény szinte pontosan annyi, mint a DDK-n volt).
Az útvonalon 7 megyében 68 ellenőrzőpont (bélyegzőhely) van. Ezek közül 8 helyszínen nem találtam meg az ellenőrzőpontot, vagy a bélyegzőt, nem tudtam beszerezni az igazolást (pl.nem volt nyitva az igazolóhely, nem volt bolt, kocsma), itt fényképekkel igazoltam, hogy ott jártam. A fényképes igazolás szabályai szerint az ellenőrzőpontot (épületet, helyszínt) és a túrázót együtt kellene fényképezni, de ez ugye egyedül elég körülményes. Ez volt az első túra, ahol ezt meg tudtam tenni, mert volt első kamerás telefonom (de így is gagyik lettek a felvételek, mert hát egyébként ki fényképezi önmagát, ha csak nem akar a fészbukra kerülni?). Egyébként általában elfogadják az önarckép nélküli fényképet is.
A fényképekhez még annyit, hogy az első túra előtt vásároltam egy internetes aukción egy hiperszuper, 3 méterig vízálló fényképezőgépet, és kipróbálás nélkül csak azt vittem magammal. Rettenetesen befürödtem vele, a lenti képek közül a pirosas árnyalatúak mind azzal készültek.
Nem szokványos
A túrabeszámolókból is kitűnik, hogy a túramozgalmak szokásos teljesítési módja az, hogy a túrázók egy-egy szakaszt egy vagy több nap alatt járnak végig, ehhez szállást, esetleg étkezést szerveznek, megszervezik az oda- és visszautazást. A hosszú túramozgalmak teljesítéséhez így sokszor évek kellenek, nem beszélve a szakaszok eléréséhez szükséges utazási költségekről (csak egyetlen Sátoraljaújhey-Zirc vonatjegy hatezer forint).
Én mindig is ki akartam próbálni, mit jelent az, amikor sok napra készülve, hátamon a betyárbútorral, előre nem szervezett szállással-ellátással kell teljesíteni egy ismert hosszúságú, ám ismeretlen útvonalat. Az AK igazolófüzet nagyságrendekkel jobb minőségű, mint a DDK-é: nem csak útvonalvázlatot, hanem szabályos térképeket tartalmaz, tehát az útvonal környezete is látszik, ami hallatlanul megkönnyítette dolgot, ugyanis egyáltalán semmilyen térképet nem kellett vinni (erős a gyanúm, hogy a helyi turizmus nem mérhető az ország más megyéihez, és ahogy látom, turista- vagy ilyet is tartalmazó térképek is csak nemzeti parkokról, néhány földrajzi egységről és városkörnyékről vannak).
A túrafüzet az útvonallal érintett településekről, látványosságokról rövid összefoglaló ismertetéseket is ad, így hát nem rohanunk el vakon érdekes dolgok mellett.
Ahogy a DDK-nál, itt is közvetlenül a térképekre írtam be az útvonallal összefüggő megjegyzéseimet – ha a teljesítésellenőrzés során átlapozzák, elolvashatják az ellenőrök, ha nem, hát nem. Azt megtettem, hogy a legeslegfontosabbnak tartott észrevételeimet összefoglaltam a túrafüzet Feljegyzések oldalán, üzenetként az útvonalért felelősöknek. Ezek a következők voltak (kékkel):
„- Feltüntetni a többi turistajelzést is” (ugyanis a térképek nem mutatják ezeket, pedig néha nagyon hasznos)
„- A települések (nem mind) és néhány más szakasz kivételével a jelzések nagyon rosszak (öregek), hiányosak. Kritikus helyek sokaságánál egyáltalán nincs jelzés. Mit csinál itt egy E3, 4, 7-en túrázó külföldi???” (az AK útvonala egyúttal az E3, E4 és E7 európai túraútvonalak része is)
Tessék kitalálni, merre vezet a helyes út! (úgy, hogy a következő jelzés bármely irányban több száz méterre található, ha egyáltalán). A megoldás: alulról érkezem és balra van a helyes irány. De ez csak azután derül ki, miután jobbról visszajöttem a Berettyó töltésétől...
„- Az AK útvonalkijelölésének filozófiáját alapjaiban felül kellene vizsgálni. Néhány szakasz kivételével erőltetettnek érződik az útvonalkijelölés. Csak egy példa: két település között, amelyeket majdnem egyenes út/vasút köt össze, minek kivinni a jelzést a földekre, másfélszeres hosszban, ha semmilyen plusz látnivaló/élmény nincs ott??? A műútról ugyanazt látom, mint a földútról. Ráadásul nem is tévedek el jelzéshiány miatt.”
Az internetes fórumokra nem írok, mert túl sok megjegyzésem lenne, ráadásul akkor érezném, hogy „jó” munkát végeztem, ha elég pontosan leírnám minden észrevételemet és javaslatomat, hogyan és mit kellene változtatni, de ez meg nagyon időigényes.
Most próbáltam ki először hosszú túrán a „csillagtúrázást”, és működik is. Ha a kedvező szálláshely – vagy bármely más ok – miatt úgy gondoljuk, hogy érdemes több napot maradni, akkor hagyjuk ott a hátizsákot, és induljunk neki a következő túraszakasznak, ha az útvonalon van olyan hely, ahonnan közösségi közlekedéssel visszajuthatunk a szállásunkra. Sokkal könnyebben haladunk, ami még talán pihentető is. Másnap aztán, már teljes felszereléssel, ismét közösségi közlekedéssel utazzunk vissza arra a helyre, ahol előző nap abbahagytuk, és onnan folytassuk gyalogosan. Az AK ebből a szempontból sok lehetőséget kínál (sokkal többet, mint kihasználtam, túl későn jöttem rá), mert nagyon sok lakott helyet érint az útvonal.
Vittem magammal
A DDK és az első AK-túra tapasztalataiból okulva, a 2012-es második túrára a lehetséges minimumra csökkentettem a csomagom súlyát. A korábbi, 2,5 kilós kupolasátrat másfél kilós megfigyelősátorra cseréltem (ugyanúgy esőálló, kétrétegű, ez fontos). Váltásként csak pólóból, zokniból, alsónadrágból vittem plusz kettőt – és ahol lehetett, mostam, még utcai csapoknál is, a nap megszárította a hátizsákra tűzött mosott holmit. Egy univerzális zsebkésen és kanálon kívül evés-iváshoz semmilyen más kelléket nem pakoltam. Napközbenre csak nagyon sok vizet, esetleg kekszfélét vittem magammal. A nap utolsó boltjában vettem meg a vacsorára és másnapi reggelire valót, amit mindig meg is ettem.
A második túrára beszereztem egy jó minőségű túrafélcipőt, és ugyanúgy vittem a túraszandált, ebben jártam a legtöbbet. A terep többnyire vagy kiszáradt földút vagy homok volt (meg persze műutas szakaszok is), a homokon a túraszandálban zokni nélkül is lehetett menni, sőt jobb is volt, mert nem gyűlt össze a homok a zokniban.
Azért útközben is gyűjtöttem súlyt: ahol a pihenőnapon találtam nyitva lévő könyvtárat, bementem olvasnivalóért, és mert a könyvtáraknak mindig van ingyen elvihető selejtezett könyvállománya, azokból válogathattam. Viszont könyvet, újságot soha nem dobok el, így hát mindez hazáig utazott velem.
Természetélmények
Azért választottam a szeptembert, mert az a legkevésbé csapadékos hónap. Az Alföldön sokkal nagyobb a lakott helyek közötti távolság, és így kisebb az esély az eső elől fedett helyre jutni. Már az első túrán is gyanítottam, hogy hiba volt, mégis újra szeptemberben mentem. (A szárazságról annyit, hogy a földutakon, legelőkön, tarlókon eszméletlen repedésekkel találkoztam: helyenként állandóan a lábam elé kellett néznem, hogy bele ne lépjek valamelyikbe. Az utolsó napon, Pácin előtt a túrabotommal beletaláltam egybe, kiemeléskor leesett róla a gumitappancs, a repedés olyan mély volt, hogy lámpával sem bírtam levilágítani az aljába, hogy kimentsem a tappancsot.)
A szeptember az Alföldön még komoly nyár. Útközben, ha láttam is erdőfoltot, a turistaút nagyrészt kikerüli, de ahol nem, a fák között igen meleg volt, még a gemenci erdőben is. Összefüggő, erdőnek nevezhető fasokaság Gemencen, Hajdú-Bihar egyes részein és a Nyírségben fordult elő. A végeláthatatlan árvízvédelmi töltések tetején gyalogolva karnyújtásnyira látod a folyóparton a hűsítő(nek gondolt) árnyékot, közben körülötted izzik a gondosan kaszált töltésoldal. Szenvedsz a hőségtől, szenvedsz a közvetlen napsütéstől. A második túra egy délutánján a Berettyó árvízvédelmi töltésén elvesztettem a sapkámat, és amíg beértem Pocsajra, az ivóvizemet locsoltam a fejemre. Viszont 400 forintért kellemes, nyári fejfedőhöz jutottam egy levetett holland reklámsapka alakjában.
Komoly erőfeszítésembe került Petőfivel azonosulni: „Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom...” Hát nem. Persze, izgalmas volt a gemenci erdőben éjjel hallgatni a vadcsörtetést, de nagyvaddal máshol szinte egyáltalán nem találkoztam. Az állatvilág változatosságát a madarak jelenthették volna, de a tavak, tározók, vízfolyások mindkét évben annyira kevés vizet tároltak (nagyrészt ki is voltak száradva), hogy a nemzeti parkok és tanösvények tájékoztató tábláiról kellett elhinnem, hogy itt egyébként olyanok is vannak. A nagyobb folyókban persze volt víz, de azokat jórészt csak ott láttam, ahol az út átvezetett felettük, mert egyébként az ártéri erdők eltakarták őket
Délibábbal nem találkoztam, nagyobb háziállatsereglettel (nyáj, csorda, ménes) sem, ahol volt, ott karámban vagy villanypásztorok között tikkadtak.
A természetélményhez csak illatok, színek, hangok és élőlények hiányoztak. Más nem.
Szállás, étel-ital
A DDK tapasztalatai alapján most gondosabban terveztem, még azt is, hogy melyik településen van bankautomata, lehetőleg az én bankomé. Az előzetes menetütemezés mindkét túrán nagyjából az első napon borult fel, onnan már csak azt néztem meg, hogy tudok-e valamilyen információt használni az előzetesen összegyűjtöttek közül.
A pihenőnapokon mindenütt találtam internet-lehetőséget, és ez néhány esetben hasznos is volt szállásszerzésre. Aludtam azonban olyan helyen is, amelyet a faluba beérkezve fedeztem fel, vagy egy másik szállásadó ajánlott. Ez utóbbi a Sinka Miska vendégház Pocsajon, amelynek meghökkentően vendégszerető házigazdái – Balázs Mihály és felesége, akik egyébként a faluban egy üzletet működtetnek – még egy hangulatos citera- és népdalműsort is adtak a vendégük tiszteletére.
Legnagyobb meglepetésemre gyakorlatilag minden lakott helyen találtam nyitva lévő élelmiszerboltot, a hét végén is, akármelyik napszakban érkeztem (a DDK-n éppen az ellenkezőjét tapasztaltam, ott sok helyen az is megszűnt, amit a túrafüzet még működőként jelzett). Így hát ennivalót egyáltalán nem cipeltem napközben. Meleget megint csak a pihenőnapokon ettem, de máskor a nagy meleg miatt nem is kívántam.
A bolti és kocsmai árak jól érzékelhetően, néhol jelentősen alacsonyabbak voltak, mint a dunántúli túrám idején. A legdrágább szállás 3500 Ft volt, jellemzően inkább háromezer.
Különös megjegyzések
A legfontosabb ajánlásom: ha még egyszer így döntenénk, akkor kerékpárral indulnék neki. Az útvonal legnagyobb része megfelelő időjárási körülmények (ha nincs tartós eső) között biciklivel kifejezetten jól járható – néhány biciklissel találkoztam is. A pocsaji szállásadóm is elsősorban kerékpáros vendégekről mesélt. Gyalogos túrázóval nem találkoztam, igaz, már a nyári vakáció- és szabadságidőn kívül jártam mindkét túrán.
Ugyanis komoly lelkierő kell ahhoz, hogy a végeláthatatlan távolságokat gyalogosan legyőzd. Már látod a távolban a következő templomtornyot, de még gyalogolsz két-három órát, amíg odaérsz. És közben nem látsz semmit, illetve ugyanazt, vagy egyhangút. Az első túrát úgy szakítottam félbe, hogy az esti órákban Dévaványára érve, ahol egyébként sátrazni akartam, elhatároztam, hogy megyek tovább, mert kellemesen langyos volt az éj, és a nappali hőség elmúltával megjelentek illatok. Éjjel Körösladányba érve, a vasútállomáson, ahol bélyegeznem kellett, azt mondtam, hogy eddig és ne tovább. És amikor ezt így eldöntöttem, mintha egy felszabadultam volna egy nagy nyomás – teljesítménykényszer – alól. De mert ennyivel tartoztam magamnak, egy év múlva visszamentem, hogy befejezzem.
Igen meglepő élményem: A DDK úti összefoglalóban arról számoltam be, hogy mennyi félig elhagyott, pusztuló zsáktelepüléssel találkoztam elsősorban Zalában, Somogyban. Na, ehhez képest Kelet-Magyarországon az állam többször is leesett, de rendesen. Szó szerint elképesztő számú és minőségű településfejlesztéssel találkoztam. Iskolák, óvodák, faluházak, polgármesteri hivatalok, templomok, több ezer négyzetméteres, mintás járda- és térburkolatok, kivilágított szökőkutak, buszvárók és -pályaudvarok, frissen aszfaltozott utak, csatornázás. Olyan, keleti határ-menti falvakban, ahol a Trianon előtti vasút Erdély felé a semmiben végződik, ahol – a kocsmában mindig igazat mondanak – nulla a munkalehetőség, a legközelebbi térségközpont harminc kilométer, de ott sincs munka.
Körösnagyharsány vasútállomás...
...és a semmiben véget érő sínpár. A határ másik oldalán Cheresig (Körösszeg). A vasúti töltés még átér a túloldalra.
Teljesítve
A 382. sorszám alatt nyilvántartásba véve.
Élménybeszámolók a netről:
http://petrukkio.freeweb.hu/magyarorszag/sajattura/2004/alfoldi_kek_2004/indexFrame.htm
http://dmtr.hu/directory/news/news_documents/20091020ketkerekencikk01.pdf
http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/5262?req=elmenybeszamolok%2F5262
Néhány kép a sok százból, érdekesebb helyszínekről (a 2011-es képek csapnivalók, rossz gépet vittem)
A Gemenci Kirándulóközpont, Bárányfok – Frigyes főherceg pavilonja az 1896-os milleniumi kiállításról. Szekszárd városa vásárolta meg, állította fel előbb a városban, majd 40 éve áll a jelenlegi helyén.
A Gemenci kisvasút Malomtelelő megállója, az első éjszakázóhelyem.
A Duna Bajánál
Hajósi pincék
Kunfehértó strand
Templomtorony light Ruzsán
Sok helyen láthattunk hullott gyümölcsöket, szüreteletlen ültetvényeket – sokszor a boltban is satnyább minőséget kapunk, mint ami a földön hevert
Ópusztaszer, Nemzeti Történelmi Emlékpark bejárati épület
Mindszent, Tisza-rév
Egy kivételesen bővizű csatorna
Horgászstandok a Szarvasi-Holt-Körös mentén
A történelmi Magyarország központja Szarvason
Madármegfigyelő a Biharugrai-halastavak mentén
Gróf Tisza István-híd a Sebes-Körösön Körösszakálnál
Nagykereki, Bocskai-kastély
Az Álmosdi-csata emlékműve...
... 1604. október 15-én Álmosd határában arattak győzelmet Bocskai István hajdúi Basta császári tábornok serege fölött.
A határkő és a figyelmeztető tábla túloldala is Magyarország – volt egykor
A híres szabolcsi dohányföldek egyike
A debreceni Zsuzsi-gyermekvasút elhíresült végállomása a Hármashegyaljai pihenőközpontban. Éjjel-nappal biztonsági őrség.
Nem, ez nem valamelyik híres magyar fürdőváros legújabb, csak nyugati és orosz turistáknak épült welness-szállodája,...
…hanem egy szimpla szabolcsi kisvárosi polgármesteri hivatal és környezete. Nyírlugos, 3000 lakos, mezőgazdaság. Közpénzből spórolni tudni kell!
Egy üdítő látvány a túrázóknak (máshol se volt ilyen): valószínűleg ez sem lenne, ha nem a Mária-útba esne Máriapócs felé.
Gyulaháza, Farkas Bertalan szülőfaluja és az Űrhajós Múzeum
A tiszakanyári hídon át a Tiszán, és máris az út célmegyéjében vagyunk
Még néhány óra, és a zempléni hegyek lábánál elérjük Sátoraljaújhelyt
Élmények, szöveg és fényképek: Koós Gábor
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználhatók. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.