Sikeresen lezajlott Zircen az agrárkamarai választás – erről a Veszprém Megyei Agrárkamara tájékoztatta önkormányzatunkat. Érdeklődésünkre elmondták, konkrét adatokkal csak később tudnak szolgálni, miután megtörtént az utolsó részközgyűlés, és ahol szükséges, a pótválasztás. A Petőfi utcai falugazdász irodában tegnap 10 és 17 óra között adhatták le voksukat a kamarai tagok, a választást a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara megalakulása idézte elő. A kabinetvezető elmondása szerint a szavazás közjegyző jelenlétében történt, és minden a jogszabályi előírásoknak megfelelően ment végbe.
Sikerjelentés sikerjelentés hátán!
Bár a zirci szavazatokat három hét alatt még nem sikerült összeszámolni, az országosakat már igen: Íme egy gyorsjelentés: vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20130226-tojtak-a-gazdak-az-egylistas-valasztasra.html
"Tojtak a gazdák az egylistás választásra
A szavazásra jogosult mezőgazdasági szereplők, gazdák 93 százaléka nem vett részt a kötelezővé tett agrárkamara választásán. Egyetlen zárt listára lehetett szavazni, amelyet a Fideszhez kötődő Magosz állított össze.
A választásra jogosult 198 ezer kamarai tag alig 7 százaléka ment el az agrárkamarai választásra, ráadásul sokan érvénytelen voksot adtak le - közölte a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Az összes potenciális kamarai tagnak, vagyis az összes gazdának és mezőgazdasági szereplőnek pedig csak a 3 százaléka szavazott.
A MOSZ korábban is támadta az agrárkamarai választásokat, mert azokon csak az a Magosz állított listát, amelynek képviselői a Fidesz-frakcióban ülnek, vagyis a szervezet a kormányhoz kötődik. A választáson csak egy listára lehetett szavazni, amely ráadásul zárt volt, vagyis a választók sem változtathattak rajta.
A MOSZ szerint 1230 kamarai küldöttet választottak, de egy küldöttre alig több mint 11 érvényes szavazat jutott. Volt olyan megye, ahol az 5 százalékot sem érte el a részvételi arány. Az agrárkamarai tagságot tavaly tették kötelezővé."
Éljen!
„A hegyközségeknél - néhány Fidesz-közeli sztár borász akaratának megfelelően - úgy, hogy a területarányos szavazási szisztémát alkalmazta, ezzel kisemmizett több tízezer kistermelőt. Az agrárkamaránál már egy tag egy szavazat elve alapján választottak, pontosan tudva, hogy a termelők elutasítják a kötelező tagságot, ezért nem is vesznek részt egy antidemokratikus választáson...”
„A kamarába kényszerített tagok egyelőre semmilyen fontos szolgáltatásra nem számíthatnak, de a szervezet vezetői 4 milliárd forintot kaptak a regisztrációra … a kamara csütörtöki megalakítása arról szólt, hogy a Fidesz közeli gazdaszervezet infrastruktúrához és pénzhez juthasson.”
„A kamara elnöke 1,2 millió forintot keres majd a tagdíjakból, míg a megyei elnökök 600 ezer forintot, ami miniszteri és helyettes államtitkári fizetéseknek megfelelő juttatás. Nagyon sokszor kell majd ennyiért lehajolni a fóliasátorban a gazdáknak, hogy a tagdíjukból ez is kijöjjön.”
„...nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz és a MAGOSZ az antidemokratikus kamarai választásokkal a saját zsebére dolgozott, és ennek árát a gazdálkodókkal fizettetik meg. Ráadásul ismét egy szűk politikai elit javát szolgálva játszották el a tisztességes gazdák érdekvédelmét hivatott kamara becsületét.” www.nepszava.hu/articles/article.php?id=634117 www.nepszava.hu/articles/article.php?id=634024