Kedves Síelők!
Legnagyobb sajnálatunkra a mai nap minden erőfeszítésünk ellenére áramszolgáltatói hibából sokaknak kellemetlenséget okoztunk.
A kritikák nyilván minket érnek és ezért négy dologra kívánok reagálni:
(Folytatáshoz kattints a címre!)
- Nem megfelelő kommunikáció
Mindig a megkapott és ellenőrzött információk alapján tájékoztattunk benneteket. Az üzemzavar reggel 5 kor keletkezett és a pozitív hozzáállások következtében 8:30kor már úton volt a megfelelő teljesítményű agregátor, ezért már 8:40-től azt mondtuk, hogy áramszünet van, csak egy felvonó a 2-es működik jelenleg, a többi várhatóan fél 11-kor, de legkésőbb 11-kor elindul.
Az aggregátor időben 10 óra körül megérkezett, rövid idő alatt beüzemelték és fél 11-től mindhárom csákányos felvonó és a tanuló felvonó üzemelt, a Szent Sólyom pedig próbajáratáson volt.
10 perc hibátlan üzemmenet után kommunikáltuk a helyszínen, a frissen érkezőknek a parkírozónál és az interneten, hogy minden működik.
Sajnálatos módon 25 perc működés után az aggregátor megállt és nem tudtuk újraindítani. Bizonytalan volt, hogy mennyi ideig, ezért csak azt tudtuk mondani, hogy reméljük nem túl hosszú időn belül.
Az aggregátort végül is negyed kettőre sikerült megjavítani és még most is üzembiztosan működik. Ettől az időponttól nemcsak a kettes felvonó, amely egész nap működött, hanem mindhárom csákányos és a tanuló felvonó is üzemelt.
Az aggregátor teljesítménye bőven elég lett volna a Szent Sólyom működéséhez is, azonban csak a fél 2-es üzemelése után derült ki, hogy a vezérlése nem tud együtt dolgozni a Szent Sólyommal, tehát azt nem indíthattuk el.
- Az aggregátorról
Nem kívánjuk vitatni, hogy egy gázolajnak mikor milyen módon kell használhatónak lennie, de az a gázolaj, ami az aggregátorban volt nem volt alkalmas, a parafin kicsapódott belőle és ez eltömítette a teljes adagolórendszert. Ez itt és most rossz volt. A javítását a teljes gázolajrendszer kitisztítását a Síaréna kollégái végezték el, akik közül kettő gyakorlott autószerelő. Jómagam pedig autógépész mérnök vagyok és több, mint 30 év tapasztalattal a hátam mögött tényként állítom a gázolaj nem volt megfelelő.
- Személyzet hozzáállása a problémákhoz
A műszaki személyzet a hibák elhárításával foglalkozott, a vezetőség és az adminisztrációban dolgozók, összesen 10 fő próbált meg mindenkit tájékoztatni, de kérem vegyétek figyelembe, hogy több, mint 1400 embert 10 főnek gondosan és kielégítően tájékoztatni nehéz, úgy hogy nincs villany, nem működik a kihangosító rendszer, a mobiltelefon hálózatok is összeomlottak, hiszen az erősítők is erről a kábelhálózatról működtek volna.
Sajnos a kellemetlenségek kapcsán sokan mérgesek voltak, amit megértünk, elfogadunk, de higgyétek el az 1400 síelőt 10 fő nem tudhat részletekbe menően magyarázattal ellátni.
Mindenkinek elmondtuk, hogy a jegyértékesítő rendszer és a pénztárgépek állása miatt most nem tudjuk az árat visszafizetni, mégpedig azért, mert a mágneskártyás jegyeken nincsen rajta láthatóan, hogy az milyen és milyen értékű jegy volt. Csak mágneses érzékelővel olvasható. Megígértük és megerősítjük most, hogy bárki, ha későbbiekben hozzánk eljön, akkor visszatérítjük a jegy árát, illetve kértük, ha nem tud eljönni, akkor postán küldje el a bérleteket az adataival együtt és visszautaljuk az összeget. Akinek egyik megoldás sem volt elfogadható, a jövőben beváltható bérletutalványt kapott.
Mi ezt értjük kártérítésén. Megígértük és be is tartjuk.
A 2-es felvonó egész nap járt és egész nap ingyenesen ment, a többi csákányos és a két tanuló felvonó a fél 2-es indulást követően 3 óráig ingyenesen ment és két órával tovább voltunk nyitva, reggel pedig meleg teát osztottunk. Sajnos mást nem tudtunk a mínusz 17 fokos hidegben.
- A holnap
Most 19:26-kor az E.on végzett a kábelszereléssel, a meghosszabbított nyitvatartással 20 órakor zárunk, utána 20 perc alatt visszakötik az eredeti kábelt és normálisan működünk tovább.
Tehát van villanyunk, pontosabban rövidesen lesz. Holnap hétfő reggel 9:30-as nyitástól működik a Szent Sólyom és a többi felvonó.
A pályákon a hó kiváló, most kezdjük a ratrakolást.
Mindenkit szeretettel várunk, hogy meggyőződjön a kiváló síelési lehetőségekről.
Hebling Vilmos
Beküldte:
turisztikai referens
Magas-Bakony TDM Nonprofit Kft.