Az önkormányzati intézmények államosítása (iskolák, egészségügy), hiteleik átvállalása és egyúttal az eladósodásuk állami ellenőrzés alá vonása, jogszabályalkotási jogosítványaik beszűkítése (szabálysértések, állattartás, stb.) láttán azt gondolná az ember, hogy a több mint két évtizede kivívott és azóta büszkén viselt települési önigazgatás kiürült díszlet marad. Nem igaz! Az év vége közeledtén látványos cáfolatát tapasztalhatjuk ennek: a körjegyzőségek helyett januártól felálló közös önkormányzati hivatalok a települések szabad döntése alapján szerveződnek. Nézzük meg, hogy néz ki ez a zirci térségben:
Vajon milyen érvek, szempontok sorakoznak a települési képviselők előtt, amikor megkötik ezeket a megállapodásokat? Vajon milyen hatalmi, érdekérvényesítő harcokat rejthet egy ilyen közigazgatási kapcsolatrendszer kialakulása? Mert hogy szomszédos települések összebútoroznak, az még talán érthető; de mivel igazolható, hogy a harmadik határba kell menni (vagy onnan kell idehozni valakit), ha egy ügyet el akarunk intézni?
Állítólag még nincs minden lefutva, korábban ésszerűbbnek tűnő változatok is forogtak közszájon. Csak reménykedjünk, hogy a képviselők és polgármesterek tényleg a hatékony és költségtakarékos megoldások hívei. Különösen akkor lenne fontos ez, amikor a jelenlegi közigazgatási rendszerre januártól a járási kormányhivatalok is ráépülnek. Állítólag még így sem lesz drágább, mint az eddigi önkormányzati közigazgatás. Arra azért vigyáznunk kell, nehogy úgy járjunk a hivatalokkal, mint Edgar K. Geffroy írta vagy húsz éve: "Csak egy dolog zavar: az ügyfél".