A Veszprém Megyei Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének hagyományos Karácsony előtti csomagosztására került sor az Alkotmány utcai művelődési házban.
Az előző évekhez képest nagyobb mennyiségű élelmiszert osztott szét a szervezet, Takács Józsefné területi vezető elmondása szerint száz zirci családon tudtak segíteni mintegy hatezer forint értékű élelmiszercsomaggal. Önkormányzatunk háromszázezer forinttal támogatta a szociálisan nehéz körülmények között élők karácsonyát, egyenlő arányban a nagycsaládosokat és az egyedülállókat. Fél mázsával több volt a krumpli, mint tavaly, egy zirci vállalkozó pedig azzal kereste meg a helyi vöröskeresztet, hogy tejjel és étolajjal szeretné segíteni a rászorulókat. Az Emberi Erőforrás Bizottság által megszavazott támogatás mellett a Bakony-Agro Kft., a Zirc-Coop Zrt., a Vezir-Hús Coop Kft., a Piller Pék Kft., az ABL-Technic Hungary Kft. és Nagy Krisztián jótékonyságának köszönhetően állt össze a karácsonyi csomag, az adomány szállításában pedig a zirci tűzoltóság segített.
Szerencsére mindig van segítő kéz...
Kelemen Gábor sajtóreferens