2012. november 29-én közös önkormányzati hivatalt hoztak létre Zirc, Borzavár és Lókút települések képviselő-testületei.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 2013. január 1. napjától hatályba lépő rendelkezése szerint a városi, valamint a kétezer főt meghaladó lakosságszámú települési önkormányzat képviselő-testülete nem tagadhatja meg a közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló megállapodás megkötését, ha azt a vele határos település kezdeményezi.
Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. október 29-ei ülésén döntést hozott arról, hogy közös önkormányzati hivatalt hoz létre a csatlakozási szándékot jelző három településsel. Időközben Olaszfalu képviselő-testülete úgy döntött, hogy nem Zirccel kívánja létrehozni a közös önkormányzati hivatalt. Borzavár és Lókút viszont tartotta magát az eredeti elképzeléséhez, így három település alakította meg a közös hivatalt.
A csatlakozott települések nyilatkoztak arról, hogy hivatalukat a továbbiakban is működtetni kívánják, mégpedig úgy, hogy a közös hivatal kirendeltségeiként fognak működni. A székhelytelepülésről nem kellett dönteniük a képviselőknek, hiszen a törvény kimondja, hogy „abban az esetben, ha a közös önkormányzati hivatalt működtető települések egyike város, akkor a város a székhelytelepülés”.
A csatlakozott települések kirendeltségeinek ügyfélfogadási rendje egyforma. Borzaváron és Lókúton is hétfőtől csütörtökig 8.00 és 12.00, illetve 13.00 és 16.00, pénteken 8.00 és 12.00 óra között várja az ügyfeleket a hivatal. A zirci hivatal ügyfélfogadási rendje nem változott.
A közös önkormányzati hivatal működésének költségei az érintett települések lakosságszámának arányában kerülnek finanszírozásra.
Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala megszűnt költségvetési szervként, az új szervezet neve Zirci Közös Önkormányzati Hivatal, 8420 Zirc, Március 15. tér 1. székhellyel.
Mindhárom önkormányzat képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló megállapodás-tervezetet: megalakult a Zirc Közös Önkormányzati Hivatal
Kelemen Gábor sajtóreferens