HIÁNYOZNI FOGNAK,
DE VESZÉLYESEK VOLTAK
Gróf Széchenyi István nézi, ahogy tűzoltók szétfűrészelnek egy öreg harcost a Március 15. téren. Veszélyes fák kivágására került sor Zirc városában az elmúlt napokban.
A polgármesteri hivatalba több észrevétel is érkezett azzal kapcsolatban, hogy a város közterületein lévő idős, beteg vagy terebélyes fák esetlegesen balesetveszélyesek. A probléma feltárása érdekében a Városüzemeltetési Osztály helyszíni ellenőrzéseket végzett. A bejárás célja az volt, hogy szemrevételezéssel megállapítsák, valóban vannak-e veszélyes fák, és szükséges-e a fák állapotának műszeres vizsgálata.
(Folytatáshoz kattints a címre!)
Szomorúfűz: elvesztette „társát”
Az eredmények tükrében hozta meg döntését a képviselő-testület novemberi ülésén: a fakivágási engedély beszerzését követően megbízza gazdasági társaságát a szemmel is jól láthatóan fertőzött, száradó ágrendszerű fák eltávolításával. A legfertőzöttebb, veszélyes fák esetében az önkormányzati tűzoltóság bevonására került sor.
A képviselő-testület 2009-ben már döntött a város rövid- és hosszútávú fakivágási-fapótlási koncepciójáról, valamint 2010-ben elkészíttette a belterületi faállomány fejlesztési stratégiáját. A télen végzendő fakivágási munkálatok a tervekkel összhangban történnek.
Kivágás előtt és kivágás után: az apátság északnyugati sarkán álló hársfa
Az élősködők is hasznosultak, mert a fakivágásokat követően a környékbeliek fagyöngy-gyűjtésbe kezdtek…
A közterületen lévő fás szárú növények kivágását kormányrendelet szabályozza, mely alapján a fakivágást a jegyző engedélyezi. A részletszabályokat a legutóbbi testületi ülésen szintén felülvizsgált közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet tartalmazza. Az engedély iránti kérelemben szerepeltetni kell többek között a kivágás indokát és a kivágás kivitelezésének részletes leírását.
Ilyen állapotban voltak a Rákóczi téri öreg hársak
A képviselő-testület arról is döntött, hogy – azon fák esetében, ahol szemrevételezés alapján nem állapítható meg teljes bizonyossággal a fa egészségi állapota – árajánlatok bekérését követően műszeres vizsgálatot rendeli el. A kivágott fák pótlásáról a 2013. évi költségvetés ismeretében dönt a testület.
A fás szárú növények védelméről szóló kormányrendelet szerint a kivágott fák helyett 1 éven belül annyi fát kell ültetni, hogy néhány év múlva az eltávolított lombfelület pótlódjon. Tehát 1 nagyfa helyett minimum 2-3 kisebb, de többször iskolázott fa telepítendő.
Kelemen Gábor sajtóreferens