Az október 6-7-ei hétvége túrakínálatából a Felsőörsi nyolcas útvonalai közül a Halacs 20-as távot választottuk, amely valójában csak 18 és fél kilométer volt, viszont 500 méter szintkülönbséggel, ami így együtt már komolyabb. A nagyon kellemes, késő nyári napsütésben bizony izzadtunk, amikor kapaszkodtunk fel a Somlyó-hegyi kilátóhoz, a Csere-hegyi kilátóhoz (itt az elmúlt hétvégén geotúrán is voltunk), a Felső-hegyre.
Az ég egybeér a vízzel. A Balaton a Csere-hegyről.
Ezeknek a túráknak a szervezője - nem szokványos módon - a Felsőörsi önkormányzat, amely igen nagyvonalú vendéglátónak bizonyult. A részvételi díj is igen barátságos volt (700-1000 Ft), az autóbusszal érkezőknek a bemutatott buszjegy árát a részvételi díj feléig beszámították, a menet közbeni ellátásra semmi panasz nem lehetett (süti, alma, házi szörpök, házi pálinka kóstoló (!)), és a végén babgulyás és borkóstolás!
Annyit azért megjegyzünk, hogy az útvonal kijelölésében voltak hibák, ezt néhány pontőr is megerősítette: találkoztunk olyanokkal, akik az eltévesztett jelzés miatt fordítva indultak, és olyannal is, aki teljesen más útvonalra tévedt.
Azoknak, akik jövőre szeretnék élvezni a Balaton-felvidék keleti részének őszi hangulatát, szombati túracsapatunk mind a hat tagja csak ajánlani tudja ezt a túrát: a találékonyan környékbeli földrajzi nevekről elnevezett távokon (Pityorka, Miske, Pocca, Halacs, Peszely, Koloska, Nosztori, Felsőörs) 7-től 50 kilométerig mindenki megtalálja az erőnlétének és tapasztalatának, kedvének megfelelő távot, ráadásul Zircről busszal is könnyen és gyorsan elérhető.
Alsóörs parti része a Somlyó-hegyről
Felsőörs a Csere-hegy oldali vörös homokkő-bányák felől
Káptalanfüred, Almádi és a Balaton keleti medencéje
Geodéziai torony a Felső-hegyen. Aki nem figyel a jelzésekre, árkon-bokron keresztül érhet fel ide.
A felsőörsi geológiai tanösvény egyik védett részlete, ...
...ahol a 230 millió évvel ezelőtt ide sodródott és a tenger mélyén lerakódott vulkáni hamut és mésziszapot tapogathatjuk meg.
A Király-kút. Annyi víz jön belőle, mint ebben az aszályos évben talán a Bakony összes forrásából együtt sem.
(Fényképek: 1-4: Kaszás Béla, 5-8: KoósG)
Copyright ©Zircinfo.
A zirc.blog.hu oldalon található fotók és szövegek nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználható. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.