Porva - A takarékoskodás, a saját erő minél nagyobb mértékű kihasználása érdekében alakították át a falunapot: a futballpályáról bevitték az óvodába, a nyár közepéről szeptemberre helyezték át.
2012. szeptember. 25. kedd | Szerző: Varga Domokos Péter
Veinperlné Kovács Andrea polgármester szerint az ötlet bevált, az óvoda háttérbázisa jó lehetőségeket biztosított a falunap lebonyolításához. A főzést, az ételek előkészítését a vállalkozó kedvű asszonyok az intézmény konyháján el tudták végezni, míg a rendezvény alatt a szülők szórakoztak, a gyerekek elfoglalták magukat az óvoda játékaival, a hatalmas udvaron sportolhattak, mozoghattak. Ahogy azt a megnyitón a polgármester hangsúlyozta, a rendezvény lebonyolításában elsősorban a helyi lehetőségeket használták ki.
Köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a falunapot: a német kisebbségi önkormányzatnak, akik egy mangalicát bocsátottak rendelkezésre, a vadásztársaságnak a vadpörkölt alapanyagáért, a vállalkozóknak és a magánszemélyeknek az összesen 250 ezer forint értékű anyagi támogatásért.
A rendezvényt köszöntötte a térség országgyűlési képviselője, Talabér Márta is.
A takarékosság jegyében a műsort is helyi és környékbeli fellépőkkel oldották meg.
Fotó: Gáspár Gábor
Fellépett a bakonyszentkirályi általános iskola néptánccsoportja, a zirci Bakonyi Finn Baráti Kör humoros jelenetet adott elő, a zirci Tanárok Együttes a fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt tetsző zenét játszott, nagy sikere volt a kardosréti jósnőnek. De a legtöbb tapsot mégis a helyi általános iskolások "Kiscsillag születik" vetélkedője aratta, akik prózával, dallal és tánccal léptek fel. Az ötfős zsűri nem is vállalkozott arra, hogy győztest jelöljön ki, kiemelték a három legjobb produkciót és különdíjat adtak.
forrás: http://www.naplo-online.hu