A Bányász Nyugdíjasok Alapítványa és Zirc Városi Önkormányzat közös bányásznapi megemlékezésére került sor a Pintér-hegyi Parkerdő emlékművénél
– Nincs még egy olyan szakma a világon, mint a bányász. A föld alatt dolgoznak, keményen és sokat, viszonylag bezártan, mesterségesen odaszállított levegőben és fényben – mondta ünnepi beszédében Szeiler János nyugalmazott bányász, aki „széncsaták hőseinek” nevezte a földalatti munkásokat.
A szónok háromféle értelmezést adott a bányász kifejezésnek. Tágabb értelemben minden bányaüzemi dolgozó bányásznak nevezhető, szűkebb értelemben a föld alatt dolgozó ember. Még szűkebb értelemben az, aki a vágatot hajtja, a szenet fejti, egyszóval: a vájár.
A bányászok sajátságos kifejezéseket használnak, amiket csak ők értenek, ha pedig elkerülnek a bányától, máshol is megállják a helyüket, mert a földalatti munka sokoldalúvá képezte ki őket – mondta Szeiler János. Megtudtuk, hogy két bányanyitás volt, az egyik a második világháború alatt, a másik közvetlenül utána. Lakóközösségek – kolóniák, telepek – alakultak ki, és több akna is nyílott a bánya közel ötvenéves történetében.
A dudari több szempontból is úttörő volt a magyar bányák között, itt épült fel az első Magyarországon gyártott szkip akna, Dudaron táplálták először vissza a föld gyomrába a karsztvizet, s több új technikát vezettek be a fél évszázad alatt.
Szeiler János arról sem feledkezett meg, hogy a bányászok nemcsak hétköznap, hanem hétvégén, sokszor ünnepekkor is dolgoztak, az édesapák akkor is a bányában voltak, vagy oda készültek, amikor csengetett a gyermekeknek a Jézuska, vagy hozta a Nyuszi a piros tojást.
„Dolgoztunk olyan füstben, hogy alig láttuk egymást, akkora gázban, hogy annak töménységét a műszer nem volt képes kimutatni” – emlékezett vissza a munkában eltöltött nehéz évekre a szónok. Hozzátette: megkapták a fizetést, és sokan irigylik a bányásznyugdíjat, de ezért nagy árat kellett fizetniük, állandóan a veszély leselkedett rájuk. Említés történt arról is, hogy a bányászokat neves magyar írók, költők, így például Petőfi Sándor, Jókai Mór is méltatták.
Szeiler János kérte, emlékezzünk azokra, akik már nincsenek közöttünk, mert „leszálltak a föld alá, végezték a munkájukat, de nem tudták, hogy hazaérnek-e valaha”…
Szakács Ildikó elszavalta Tamás István „Föld alatt” című versét, s amikor a Zirci Városi Vegyeskórus dalba kezdett, az emlékező szervezetek képviselői elindultak, hogy elhelyezzék koszorúikat a bányász emlékműnél.
Szeiler János szerint bányásznak lenni egyedülálló szakma, s azt is kifejtette, hogy miért
Zirc Városi Önkormányzat képviseletében Vörös Kálmán alpolgármester, Horváth Ivett, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke és dr. Árpásy Tamás jegyző hajtott fejet
A bányásznyugdíjas alapítvány nevében Pongrácz Dénes és Strasszer Ödön koszorúzott
Kelemen Gábor sajtóreferens
