Részben helyi vállalkozás felajánlásának köszönhetően, a városüzemeltetési osztály koordinálásában megújultak játszótereink.
Felülvizsgálták, s szükség esetén lecserélték a játékokat a munkatársak, talajlazítási munkálatokra is sor került az esési tereken. Az elöregedett eszközök felújítását helyi vállalkozás, a Z-BISZ Kft. végezte el, az apróbb javításokat térítésmentesen. A rekonstrukcióból a Zirci Városüzemeltetési Nonprofit Kft. munkatársai is kivették a részüket, szorgalmuknak köszönhetően nem kellett sokat várni arra, hogy a játszóterek újra használhatók legyenek. Mint arról városunk honlapján már beszámoltunk, győztes pályázat eredményeként hamarosan új játszótér is épül Zircen.
Pintérhegyen, a Szikla és a Kinizsi utcában új „ruha” felöltésével már felkészültek az új „kolléga” fogadására…