2012. 08. 09., 11:42
Lovas kocsikkal vonulnak fel Zirc utcáin, lovasbemutatókat tartanak, de a focit és a dj-s bulikat sem vetik meg. 14. alkalommal rendezik meg a Bakonyi Betyárnapokat és Országos Betyártalálkozót augusztus 10-11-én.
(Folytatáshoz kattints a címre)
A Bakonyi Betyárnapok Zirc kiemelkedő rendezvénye, célja nemcsak a hagyományok őrzése, hanem az is, hogy a Zirci Kistérség kulturális sokszínűségének, értékeinek bemutatásával autentikus élményeket nyújtson a vendégeknek.
Az első nap egyből egy vadételfőző fesztivállal indul, majd hagyományőrző- és néptáncműsorokat láthatunk, az este pedig természetesen bulival zárul, ahová egy DJ is érkezik. A rendezvény második napja már inkább a lovas programokról és a könnyűzenéről szól: lovas felvonulásokkal, ügyességi lovasbemutatókkal állítanak emléket a nép egykori hőseinek, ezt követően pedig Varga Ferenc, Retro Kids és Sugarloaf koncert lesz.
A Betyárnapok még a felsoroltakon túl is számos kísérőprogrammal várja azokat, akik szívesebben megismernék egy kicsit jobban is a hagyományokat és az egész régiót. Ezért a Mesterségek Utcájában népi mesterségekkel ismerkedhetünk, a kirakodóvásárban pedig bárki beszerezheti a helyi aktuális szuveníreket. A Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület standján a biotermékekről és a gyógynövényekről szerezhetünk ismereteket, akit pedig komolyabban érdekel a téma, termesztési tanácsadást is kap. Lesz Bakonyi Ízek Utcája, élmény- és vidámpark, a sportpályán labdarúgó programokkal készülnek, a környéket pedig lovas kocsival és nosztalgiavonattal lehet felfedezni. További információ a rendezvény honlapján található.
"A betyár szilaj, virtuskodó, menyecskéző, aki kifosztja a gazdagokat, segíti a szegényeket, aki kitört az úri elnyomás, a dézsma, robot világából, aki a nép szemében megtestesítette a szabadságot, akinek tetteit mesélték és akinek szomorú elmúlásán bánkódtak. Népünk ajkán élnek még a betyárdalok, szájról-szájra szállnak még a mesék, története." - írta dr. Zákonyi Ferenc Balaton-kutató. "A betyár többnyire szép, hetyke legény, aki pörge kalapban, cifraszűrben, patyolat gatyában, fegyveresen és lóháton jár-kel, míg végre kézre nem kerül..." - olvashatjuk a trendezvény honlapján. A betyárok történeteit kiszínezte a szájhagyomány, ezek a legendák a nép vágyait fogalmazták meg. A betyárként élők nem voltak egyformák, akadt köztük "igazi" betyár, kapcabetyár, lacibetyár, címeres betyár, kurtabetyár, réti betyár, ostoros betyár és lókötő is. |
forrás: http://www.origo.hu