Minden korosztályt kielégítő programok
Vízpart, sátor-tábor, erdei kirándulások. Erről szól a nyár. Akik mégis Zircen maradtak a július végi napokban, azoknak művelődési házunk kínált különböző programokat. Játszóház után koncerttérré alakult át a terem, s volt egy kis arborétumi kitérő is, amit hosszabbra szerettek volna nyújtani, de az időjárás közbeszólt.
A szünidő ellenére nagyon sok gyerek látogatott el a művelődési ház „műhelyébe”, hogy részesei lehessenek egy szünidei vidám, alkotódélutánnak. A kötelező olvasmány közepette szellemi felfrissülést is jelenthetett a kézimunkázás. Szurgyi Zsuzsától a fonáltechnika fortélyait leshettek el a kicsik, nagyon hamar megtanulták, a négyes fonás is meglepően könnyen ment. Új karkötőkkel lehetett bővíteni a kollekciót.
Wolfné Litter Beáta vezetésével táblaképek, domborképek készültek agyagból, az egyéni tehetség kibontakoztatására is lehetőség nyílott.
Fiatalok is foglalkoztak a kézműves-palántákkal, Pucsek Kata a könyvtár munkatársaként, Ábrahám Enikő, a Reguly Antal Általános Iskola nyolcadik osztályba készülő tanulója pedig önkéntesként segítette a gyöngyékszerek előállítását.
Vasárnap a zenéé volt a főszerep, a Veszprémer Klezmer Band koncertjére az eredeti elképzelések szerint az Arborétumban került volna sor, de csak az előzenekar tudta megtartani koncertjét a szabad ég alatt. Pedig biztos különleges lett volna kelet-európai eredetű, zsidó, hangszeres tánczenét hallgatni egy napfényes angolkertben… Fúvósok is játszottak a Lauder Javne Zeneiskola növendékeiből alakult Z’Mirim Klezmer együttesben, műsorukat a borongós időjárás ellenére nem kellett lefújni. A koncert végére viszont elkezdett esni az eső, így a veszprémi klezmer-zenekar már fedett helyen lépett fel. Bőrig ázva érkezett meg a közönség, és szinte senkinek nem vezetett útja haza az arborétumból.
Nem bánták meg azok, akik az eső elől a művelődési házba menekültek: a 17 éve alakult csapat nagyszerű hangulatot varázsolt az előadóterembe, még a kisgyerekeknek is tátva maradt a szájuk. A zenekart nagyon sok rajongó elkísérte Zircre, a helyi zenekedvelőkkel kiegészülve így teltházat alkottak. Benczikné Tóth Magdolna intézményvezetőtől megtudtuk, a Veszprémer Klezmer Band nem csak műveli, gyűjti is a zenét, alapos kutatómunkát végeznek, hogy aztán színpadra vigyék a feldolgozott dallamokat. A zenekar vezetője minden dalt megelőzően ismertette annak történetét.
Olyan sokáig húzták a hiteles gyűjtések alapján készült klezmert, hogy a végére a zenészek lettek vizesek, a közönség pedig száraz…
Volt alapanyag bőven, csak meg kellett munkálni
Teltházas koncertet adott a Veszprémer Klezmer Band
Kelemen Gábor sajtóreferens