Fekete öves a Vincze család harmadik judós generációja is
Eredményes dan-vizsgát tettek, s ezzel a sportág mestereivé léptek elő a Vincze-fiúk, Martin, Botond és Balázs. Mindez azt jelenti, hogy a három fiatalember a nagypapához és édesapákhoz hasonlóan taníthatja is a judót.
Nagyon fiatalon vált fekete övessé a Vincze Judo Club három sportolója, ezért aztán id. Vincze Ferenc, a sportág helyi alapjainak lerakója nagyon büszke az unokákra. Feri bácsi, az 1967-ben alapított zirci cselgáncs szakosztály egykori vezetője három danig jutott, fiai, az egyesületet jelenleg irányító Vincze Ferenc és Vincze Lajos 1. danos judo-mesterek.
Nem akármilyen dolog! Nyolc dan egy családban! – ide számítva természetesen a harmadik generáció frissen felkötött fekete öveit is.
Vincze Lajos, a klub alelnöke érdeklődésemre elmondta: a dan-vizsgára való felkészítésben egy tapolcai mester segített, három napot töltöttek nála a fiúk. Ez volt a közvetlen út Kecskemétre, ahol letették a vizsgát judósaink. A másik út ennél jóval hosszabb volt, ezt Feri és Lajos egyengették Martin, Botond és Balázs számára, felvértezve azokkal az ismeretekkel, amelyeket édesapjuktól, a három danos judo-mestertől kaptak. A mestervizsgának gyakorlati és elméleti része is van. Az előléptetési rendszer a cselgáncsban – hasonlóan más küzdősportokhoz – kyu- és dan-fokozatokra van osztva. A vizsgáztatók visszamenőlegesen számon kérhetik a kisebb fokozatok megszerzéséhez elsajátított ismereteket is. A tatamin dobás- és küzdelemtechnikákból kell eredményesen vizsgázniuk a leendő mestereknek.
Az 1991-es születésű Vincze Martin és az 1995-ös születésű Vincze Botond testvérek, a báty a Testnevelési Főiskola hallgatója, az öcs a veszprémi Lovassy László Gimnázium diákja. Az unokatestvér, Vincze Balázs a III. Béla Gimnázium tanulója.
A mesterhármas megkoronázta a Vincze Judo Club eredményes szezonját.
Vincze Lajos edző társaságában balról jobbra a három ifjú fekete öves mester: Balázs, Botond és Martin
Kelemen Gábor
sport- és sajtóreferens (www.zirc.hu)