Mai világunkban is szükség van útmutatásra, prófétákra, olyanokra, akik Isten irgalmasságát közelebb hozzák - mondta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Bakonybélben szombaton.
MTI 2012. június 23.
A püspök a felújított Borostyán-kút melletti kápolnát szentelte fel; három éve tartó összefogással, adományokból újították fel, Cseh Tamás énekes kezdeményezésére, a Szent Mauriciusz Monostorral és a helyi önkormányzattal. Várszegi Asztrik Keresztelő Szent János születésének vigíliája kapcsán felidézte a szent életét és cselekedeteit, majd későbbi követői, Szent Gellért (aki Bakonybélben hét évet töltött remeteségben), valamint Szent Günter (aki a bakonybéli bencés remeteséget alapította) alakját - nevükhöz fűződik a szombaton felszentelt kápolna is.
Az Istent kereső ember keresi azokat a helyeket, ahol Isten szól a lelkünkhöz, ahol erőt meríthet, mielőtt visszatér oda, ahová Isten szólította - folytatta Várszegi Asztrik. Ilyen hely, sokak kápolnája a Borostyán-kút melletti is; a helynek kisugárzása van, ezért az ország minden részéről érkeznek ide zarándokok: Isten itt jelen van - jelentette ki a főapát. Ez a jelenlét mindenkit megerősít, megvigasztal - fűzte hozzá.
Megjegyezte: mai világunkban is szükség van útmutatásra, prófétákra, olyanokra, akik Isten irgalmasságát közelebb hozzák; a mi feladatunk pedig, hogy Isten szavára megnyíljon a szívünk, s visszatérve testvéreink közé, elmondjuk nekik, hogy Isten itt, köztünk van. A szentmisén közreműködött Pitti Katalin operaénekes és a Szent Mauriciusz Kórus. A szombat esti jótékonysági koncerten a bakonybéli stációk renoválására gyűjtenek adományokat. A nézők világzenét, magyar dalokat, szerzőket és előadókat hallgathatnak.
Fellép a Makám együttes, Bródy János, Hobo és bandája, Borteleki Gábor tési gitáros-énekes, valamint a bakonybéli Retro zenekar. A nap kísérőrendezvényeként a Kaszinóromban délután Méry Gábor fotóiból nyílott kiállítás Középkori freskók a Kárpát-medencében címmel, utána pedig Cseh Tamás arcai címmel filmet vetítettek az Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának anyagaiból. A jótékonysági koncert után a Kultkocsmába térhetnek be az érdeklődők, zenél a Setamás és Dávid Roland.
forrás: http://kulturport.hu