Szombaton kerültek megrendezésre a 2011-2012. évi Steel Nemzeti Csapatbajnokság döntői, a biatorbágyi Premier Outletben. A megyéből a steel döntőkön a „Wings” Dart Club csapati voltak érdekeltek.
A zirciek mindkét együttese tartalékosan volt kénytelen kiállni a Steel Nemzeti csapatbajnokság döntőire. Az I. osztályú csapatból a két osztrák vendégjátékos Martin Kurecka és Rowby Rodriquez, míg a II. számú együttesből Brevics Balázs és Kőműves Sándor hiányzott. A négy-négy főre csökkent csapatok - cserelehetőség nélkül - nagyon nehéz helyzetbe kerültek a mindent eldöntő mérkőzéseken. ( A folytatáshoz kattints a címre)
- A II. számú egységnek - Baka János, Maser Szilárd, Virág Gábor és Zeitler Ferenc - sajnos nem sikerült mérkőzést nyernie /Wings D.C. II. - Pestújhely SC. 1:9, 1:9, valamint Szünet D.C. 2:9, 4:9/, de ettől a gárdától már a négy közé kerülés is igen nagy fegyvertény volt. A csapat a következő 2012/2013-as szezont is a második vonalban kezdi meg.
Első kép: Wings D.C. és Pestújhely SC. Második kép: Wings D.C. és Szünet D.C.
- A klub első számú csapatának – Freili Tamás, Kaufmann Krisztián, Kőműves Sándor, Tax Tibor - célkitűzése a harmadik hely megszerzése volt. Az első mérkőzést /Wings D.C. - Soul D.C. 3:9, 4:9/ követően került sor a bronzmérkőzésre.
Képen: A Wings D.C. és a Soul D.C. csapata
Az ősi rivális Győri D.C. elleni drámai csatában, igen szoros összecsapáson sikerült a zircieknek diadalmaskodni. Az első mérkőzésen 9:7 arányban a zirciek, míg a másodikon 9:4 arányban a győriek nyertek, így következett a mindent eldöntő harmadik találkozó. A két csapat erősségét mutatja, hogy itt sem bírtak egymással, hiszen 8:8 lett az eredmény. A mindent eldöntő 4 nyert legre játszandó mérkőzést a két csapatkapitány - Kaufmann Krisztián és Rucska József – játszotta. A győri játékos kezdése után 2:2-ig fej-fej mellett haladtak a versenyzők, amikor Kaufmann elvette Rucska kezdését, és mivel a következő leget is sikerült behúznia, így 4:2 arányban megnyerte a mérkőzést, és ezzel a bronzérmet is.
A zirci és győri csapat a bronzmérkőzésen
A kétszeres magyar bajnok zirci gárda a tavalyi harmadik hely után – ezúttal tartalékosan – ismét felállhatott a dobogóra!
Beküldő: Kaufmann Ferenc