Töreky Zsuzsi zenepedagógus Búgócsiga Muzsikájával köszöntötték gyermeknap alkalmából a zirci aprónépet május 25-én a városi könyvtárban.
Töreky Zsuzsi a helyi Nevelgető Alapítvánnyal tartott kapcsolat révén már többször tartott foglalkozásokat Zircen a régi zeneiskolában, a galériában és az ifjúsági házban is. A könyvtár meghívására most második alkalommal biztosított olyan tartalmas délelőttöt a közel 40 gyermek és családja számára, melyben a hangszerek, játékok, dalok és mondókák segítségével ismerkedhettek meg a hagyományokkal és azok fejlesztő hatásaival.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket a dalokat, játékokat a szülők hazavigyék, és otthon is játsszák a gyerekekkel, hiszen ezek a játékok nem csak szórakoztatják, de észrevétlenül fejlesztik is a gyermekek hallását, ritmusérzékét, beszédészlelését, beszédértését, szókincsét, memóriáját, anyanyelvi képességeit. Az értelmi képességek fejlődésén túl, az érzelmi életükre is nagy hatással vannak. Ezek a játékok segítik a szülő-gyerek harmonikus kapcsolatának kialakítását, mely alapja és meghatározója a későbbi társas kapcsolataiknak - hangsúlyozta a zenepedagógus.
Fotók a Búgócsiga Muzsika foglalkozásról ITT.
A Stúdió KB. Zirc által készített beszámoló a programról (2012. május 25-i adásból):
A sok baba közt a stúdió operatőre sem tudott ellenállni...
...és a könyvtárosok sem.