Kézilabdacsapatunk hazai pályán eddig veretlen a rájátszásban
15 góllal verte második rájátszásbeli ellenfelét a Zirc Kézilabda Sportegyesület, a csapat majdnem ötven találatig jutott a Marathon TKE ellen. Fordulatokban gazdag rangadón 26:26-os döntetlen született Nemesvámossal szemben. Ezekre a mérkőzésekre már úgy készülhetett a csapat, hogy a pályaszéli szurkolótábor mellett magáénak tudhatott egy facebook-rajongói tábort, amelynek jelenleg 46 tagja van. (Pont ennyi gólt dobott a KSE május 6-án…)
Következett a várva várt derbi Nemesvámos ellen, ami azért is volt nagy rangadó, mert mind a két csapat az ezüstérmet célozta meg a bajnokságban. A zirciek kezdeményeztek, tíz perc elteltével háromgólos előnyre tettek szert, de a vendégek kiegyenlítettek. Néhány játékvezetői döntést zúgolódás követett a nézőtéren, sérülés és fordulat a játéktéren: a csapat egyik erőssége, Palkovics Márton ellen szabálytalankodtak, nem tudta folytatni a játékot. Ráadásul a szünetre két góllal már a vámosiak vezettek.
Azért is megmutatjuk, gondolhatták a zirciek, és egalizálták a hátrányt a második játékrész elején. Öt perccel a lefújás előtt 23:23 volt az állás, majd három góllal ellépett Vámos. „Nem oda Buda!” – adták ki a jelszót a hazaiak, s újból kiegyenlítettek. Pontegyenlőséggel várja a rájátszás visszavágóit a két csapat, a zirciek soron következő meccse elmarad, Balatonfüred lemondta azt.
Honyecz Gábor nem csak gólokat tud dobni, ha kell, birokra kel (Zirc KSE–Marathon TKE 46:31)
Élje át a Zirc-Nemesvámos rangadó pillanatait!
Fotók: Kovácsné Palkovics Márta
Kelemen Gábor sport- és sajtóreferens