Június első hétvégéjén ünnepélyes keretek között megnyitják az eplényi Bringarénát, amely az országban egyedülálló négyüléses felvonóval, a profi bringások által kialakított downhill és cross-country pályával, illetve panoráma pályával a szomszédos ország fejlett síterepeinek modelljét követi: télen síterepként, nyáron biciklis paradicsomként fog üzemelni.
Az országban egyedülálló biciklis terepet alakítottak ki Eplényben. A hegyikerékpáros sportok szerelmesei június elejétől vehetik birtokba a télen sípályaként működő bakonyi hegyet. A biciklis sporttársaknak előre kijelölt útvonalakon, de nagy területen lesz lehetőségük szabadon kerekezni a Síarénát övező erdőben. A Bringaréna ügyvezetője, Hebling Vilmos elmondta, hogy céljuk „egy olyan pályarendszer kialakítása, amely mind a profi biciklisek, mind a kezdő sportolni vágyók igényeit kielégíti, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a kerékpáros sport még népszerűbbé váljon Magyarországon.”
Az eplényi pálya már a nyár közepén otthont ad a Magyar Downhill Bajnokságnak, emellett számos egyéb rendezvényt terveznek a nyár folyamán. A versenyek mellett a sípálya infrastruktúráját hasznosítva teljes körű szolgáltatást nyújtanak majd az aktív kikapcsolódás terén: szállás, szabadtéri és éttermi étkezés, biciklis és gyalogos túravezetés, hegyikerékpáros oktatás várja a látogatókat.
forrás: http://www.kultography.hu