A középiskola után, 18 évesen került Szolgáné Zsöllei Erzsébet a zirci városi kórházba, most is ott dolgozik, pedig azóta már 27 év telt el. Legutóbb ő lett a hónap ápolója lapunk Emberséggel az egészségért programjában. Most osztályos nővér az Erzsébet kórház mozgásszervi rehabilitációs részlegén.
2012. április. 14. szombat | Szerző: Varga Domokos Péter
1985-ben, a Kállai Éva Gimnázium elvégzése után került ide, az akkori sebészeti osztályra. Mikor az intézményben megszűnt az aktív sebészeti ellátás, akkor ment át a "rehabra".
Mielőtt bármit kérdeznék, elmondja, köszöni mindenkinek a jelölést is meg a szavazatokat is, de úgy gondolja, az mindenképpen az egész itt dolgozó kollektívának szól. Hiszen ezt a munkát a csapat csak együtt tudja végezni: az orvosok, a gyógytornászok, a nővérek, a logopédusok, mindenki, aki a kiszolgáló személyzetbe beletartozik.
|
Erzsikének a gyerekkorában soha, egy percig nem volt kérdéses, miként éli majd az életét: tudta, hogy ápolónő lesz. Mikor elhelyezkedett, hamarosan elkezdte a szükséges továbbképzéseket is, munka mellett végezte el Budapesten az intenzív terápiás szakasszisztens képzést. Utána is úgy alakult az élete, ahogy szerette volna: férjhez ment, gyerekei születtek, egy lány és egy fiú, akik már nagyok, 20, illetve 18 évesek.
Úgy gondolja, az ő szakmájában soha nem csak az elvégzendő feladat, a beteg fizikai, egészségügyi ellátása a fontos. Ugyan ezt is fontosnak tartja, hiszen mindig, minden munkát tisztességgel el kell végezni. De az ő területükön nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy emberekkel dolgoznak. Ahol legalább akkora szükség van a jó szóra, az együttérzésre és a mosolyra, mint a kötelező feladatellátásra. Ott, ahol ezt érzékelik, talán még hamarabb gyógyulnak a betegek. Nem olyan régen megtapasztalta a másik oldalt is, hosszabban betegeskedett. De ő is talált mindig olyan embert a gyógyítók között, aki az átlag feletti segítőkészséget tanúsított vele szemben, aki lelkileg is segítette. Ezt a munkát előtte is úgy próbálta végezni, hogy a kiszolgáltatott emberek érezzék, személy szerint is figyelnek rájuk, de most még jobban ügyel rá, hogy bizalmat ébresszen a betegekben.
|
A munka itt is nagyon nehéz, a hétvégét, az ünnepeket bizony gyakorta kell bent tölteni, és ezt valahogy össze kell hangolni a családdal. Ezt azonban eddig sikerült mindig jól megoldani. A fizetés persze lehetne több is, ahogy mindenütt az országban. De Erzsike e téren is töretlenül optimista, bízik abban, hogy előbb-utóbb helyreáll az egészségügyi dolgozók, ezen belül az ápolói munka megbecsülése. A köszönő szó nekik is legalább ugyanannyira jólesik, mint bárki másnak. Nemegyszer előfordul, hogy egy-egy beteg, aki hosszabb időt töltött náluk, könnyes szemmel búcsúzik el.
Erzsike nagyon jól érzi magát a kollektívában, hihetetlenül jó a csapat, de nagyon nagy szeretettel emlékszik a régiekre is. A hajdani sebészeti osztály "neveltjei" közül most is sokan együtt vannak itt, a "rehabon". Régi ismeretség köti össze Mészáros Iván főorvossal, aki most a hónap orvosa lett, és aki annak idején helyettesíteni és a szakrendeléseket ellátni járt ide Veszprémből. Itt is nagyon szerették, szívből gratulál neki a sikeréhez.
A nagyon szerény, halk szavú Erzsike a beszélgetés vége felé előhozakodik még egy kéréssel: hozzá tudnék-e ragasztani egy idézetet az íráshoz? Mark Twain szavai, az érettségiző osztályuk meghívójára is ez került: "Megtanultam, hogy néha nehéz embernek lenni, de megpróbálom. Ember szeretnék lenni. Ember."
Fejből mondja ezeket szavakat Erzsike, 27 év után is szó szerint tudja felidézni a sorokat. Én meg nem kérdezem, miért maradt meg benne, miért akarja újra nyomtatásban látni. Hiszen vannak helyzetek, vannak szavak, melyek nem igényelnek magyarázatot.
forrás: http://naplo-online.hu