Zirc - Tanárok és diákok összefogásával, házilagos kivitelezésben, minden pénzügyi ráfordítás nélkül alakították át a III. Béla gimnázium portálját.
2012. április. 12. csütörtök | Szerző: Varga Domokos Péter
Ötvenéves idén a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Az évfordulóhoz több rendezvénnyel kapcsolódtak, így például náluk tartották az elmúlt héten a XXI. országos rajzversenyt is. Szeifert György gyakorlati oktatásvezető kezdeményezésére döntöttek úgy, hogy felújítják az iskola első emeleti fogadóterét, ami az intézmény portáljának is tekinthető. A művész tanárok elvégezték a tervezést, a megvalósításban a díszítő, festő szakos tanulók vettek részt, tanáraik - Lajtafalvi Katalin, Fátyol Ella és Földesi Barnabás - vezetésével. A grafikai rész Balogh Írisz és Marton Veronika tanárok munkája.
A gimnáziumi portált tanárok és tanulók közös munkájával hozták létre. A háttérben Szeifert György gyakorlati oktatásvezető és Kardos Tamás tanuló, aki szintén részt vett a kivitelezésben (Fotó: Orosz Péter)
Az iskola logója domborműként kapott helyet, melyet volt diákjuk, Kelemen Richárd vizsgamunkának készített. Az intézmény a továbbiakban bármifajta külső megjelenésében, dokumentációjában is ezt a logót használja. Az egyik falszakaszra mindig az adott hónap három legjobb munkája - egy festmény, egy alkalmazott grafika és egy rajz - kerül.
A megvalósítás egy fillérjébe sem került az intézménynek, az anyagért sem kellett fizetni, mert a gyakorlati oktatáshoz használt készlet egy részét fordították erre a célra. A felújítást folytatják, a folyosó végén tárgyalót alakítanak ki.
forrás: http://www.naplo-online.hu