Nincs megállás a zirci „Wings” Dart Club csapatánál, hiszen folyamatosan kerülnek megrendezésre a különböző szintű versenyek. Az utóbbi két hétben a felnőttek a Veszprém megyei Steel egyéni és páros bajnokság IV. fordulóján Balatonfüreden, majd az Észak-dunántúli Magyar Darts Liga hatodik zirci vetélkedésén az álltak a táblák elé. A klub utánpótlás játékosaiból öt fő a Budapesten megrendezésre kerülő országos Diákolimpián szerepelt!
- A Veszprém megyei bajnokságok történetében – a sorozat 12 évre tekint vissza – rendkívül nagy a zirci játékosok fölénye. Így van ez a 2011/2012-es szezonban is, hiszen egyéniben a 16-szoros megyei bajnok Kaufmann Krisztián négy forduló után 12 pontos előnnyel várja az utolsó versenyt úgy, hogy az első rendezvényen munkahelyi elfoglaltsága miatt nem vett részt. Az összetett versenyben Tax Tibor a harmadik, míg Zeitler Ferenc a negyedik helyről várja a folytatást.
A párosok vetélkedésén az alkalmi Kaufmann Krisztián – Virág Gábor duó szintén az élen áll, megelőzve a Tax Tibor – Zeitler Ferenc zirci kettőst.
- A zirci Ifjúsági Központ adott otthont az Észak-dunántúli Magyar Darts Liga hatodik fordulójának. A három megyéből érkező játékosok közül a győri Rucska József szerezte meg a győzelmet Kaufmann Krisztián előtt, egy rendkívül színvonalas mérkőzésen. 3:3 után a győri versenyző kezdhetett, így lépéselőnybe került, amit végül az utolsó pillanatban ki is használt. Krisztián a második hellyel tovább növelte az előnyét az összetettben, míg Tax Tibor a negyedik, Maser Szilárd pedig a hatodik helyről készül a hetedik fordulóra.
- Szokás szerint Budapest volt a házigazdája az országos Darts Diákolimpia 2012-es rendezvényének. A 136 fős mezőnyben öt zirci fiatal is megküzdött a legjobb helyezésekért. Dobogós helyet ugyan nem sikerült szerezni, de itt elsősorban a részvétel volt a fontos. A korcsoportonkénti versenyben az alábbi eredmények születtek: Nedvesi Adrienn 5. hely /Reguly Antal Szakképző Iaskola/, Magyar Edit 4. hely, Torkos Marcell 9. hely, Kustán Gergely 17. hely, Pongrácz János 33. hely. /mindannyian Reguly Antal Általános Iskola/. Külön köszönet a fiatalokat elkísérő ifj. Kőműves Sándornak!
Információt beküldte: Kaufmann Ferenc klubvezető