Március 12. , Gergely napja van
Talán már mindannyian hallottuk, vagy szülőként mondtuk azt, hogy "Semmi más dolgod nincs, csak tanulni!".
De vajon hány diák tudja azt, hogy ez nem volt mindig így?
Vajon el tudjuk-e képzelni azt, hogy ma nem iskolába küldjük a gyerekeinket, hanem adományokat gyűjteni azért, hogy járhassanak iskolába? Tovább ►
Március 12-én, a Gergely nevű ismerőseink megköszöntése mellett érdemes egy gondolatot I. (Nagy) Szent Gergely pápa (590-604), az iskolák védőszentjének nevéhez fűződő gergelyjárásra áldozni. Ez az a nap ugyanis, melyet nem is olyan régen, a szegény tanulók és tanáraik arra szántak, hogy a tanuláshoz szükséges feltételeket koldulással, mendikálással előteremtsék.
A Gergely nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban I. (Nagy) Szent Gergely pápa (590-604) tiszteletére, és neves elődjét, iskolák alapítóját, a gregorián éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette. A II. Vatikáni Zsinat óta az Egyház szeptember 3-án emlékezik meg Nagy Szent Gergely pápáról, Gergely napi népszokásunk, a gergelyjárás azonban március 12-hez fűződik.
A diákok életének szükségszerű velejárója volt, hogy kéregetéssel teremtsék meg tanulásuk anyagi alapjait. A XVI. század második felében általános szokássá vált, hogy a tanulók nemcsak maguk, hanem tanítóik számára is gyűjtöttek adományt. A XVII. század közepétől az adománygyűjtés – amit sok esetben a tanító díjlevelében rögzítettek – az újtanulók iskolába hívogatásával bővült. A reformáció után alakuló protestáns iskolákban a tanulókat a tanítók toborozták. A kötelező iskolába járást csak a XIX. század végén vezették be. (1868. - Eötvös József)
A gergelyjárásban szereplők a katonai toborzás mintájára különféle rangokat viseltek és Szent György vitézeinek nevezték magukat. Ünnepélyes öltözetük jellemző darabjai voltak a papírból készült csúcsos süveg, a katonacsákó szalagokkal és a fakard. Kosarat, nyársat, zsákot vittek magukkal az adományok számára. Verseket mondtak, amelyek az istenfélő életre buzdítottak; bemutatták az iskola életét, számot adtak a tanult ismeretekről, iskolába hívogattak és adományt gyűjtöttek.
Fotó: opusztaszer.hu
Nem tudunk olyan feljegyzésről, ami zirci gergelyjárókról szól, és nem tapasztaljuk e hagyomány őrzését sem. A városjáró koldulás a változó világnak köszönhetően ma már talán elfogadhatatlan lenne az emberek számára, a hagyomány megőrzése és felelevenítése viszont sok hasznos tapasztalattal gazdagítaná a gyermekeinket.
E naphoz kötődő néphit:
A tél e napon kaphat még egy utolsó lehetőséget, hogy kiadja magából azt, ami még benne van, s ha például hó esik, úgy tartották: megrázta Gergely a szakállát. Régen e napon a honti gyerekek acélt és tűzkövet tartva kezükben így köszöntöttek: “acélt hoztam, tüzet ütöttem kegyelmeteknek”. Az acélt úgy dobták a földre, hogy az egy darabig forogjon; a tavaszba forduló napot idézték vele.
Gergely névünnepe vetőnapnak számított búzára, rozsra, hüvelyesekre és palántás növényekre. A vetemények közül a mák tetszeleghetett megkülönböztetett színben, az e napon vetett mákot ugyanis nem kellett félteni a férgesedéstől.
