Foci- és kézilabdacsapatunk is eredményes felkészülési tornát zárt
Javában tart a labdasportágak képviselőinek téli alapozása, a zirci gyerekfocisták és felnőtt férfi kézilabdázóink is túl vannak első felkészülési tornájukon. Nem beszéltek össze, mégis mindketten a második helyet szerezték meg a versenyeken, legjobb kapus és gólkirályi címeket hoztunk haza Balatonfűzfőről és Pápáról.
> A Football Club Zirc sajnálatos megszűnését már bejelentette a klub egykori elnöke a bíróság felé, de a gyerekcsapatok további működésére megvan az esély. A sajtóban megjelent hírek ellenére nem csökken, inkább nő a focistapalánták száma, három korcsoportban közel 30 gyerekkel foglalkozik önkéntesen Berkes Tamás futballedző. Az U7, U9, U11-es korosztály heti két alkalommal edz, s több helyről is kapott meghívást labdarúgótornára.Az egyiket – egy balatonparti invitálást – el tudták fogadni, január végén első alkalommal került megrendezésre a Fűzfő Kupa a 2001 után született gyerekek számára. – Két korcsoporttal vettünk részt a tornán, fiataljaink egy újabb élménnyel gazdagodtak – mondta el Berkes Tamás. A vendéglátók és Zirc városának két csapata mellett Balatonalmádi szintén két csapattal képviseltette magát, a hatos mezőny Csajággal egészült ki. Két csoportba osztották a mezőnyt, majd keresztbe játszással döntötték el a helyezések sorsát. – A kilenc évesek eleinte kissé megszeppenve, majd idővel felbátorodva léptek pályára. Alighogy véget ért egy mérkőzés, máris kérdezték: „Mikor játszunk?” – tudtuk meg a felkészítőtől, aki a második helyezést elérő U11-es korosztályról úgy szólt: a maximumot nyújtották tudásukhoz és erőnlétükhöz képest, dicséret és megbecsülés illeti őket.
A játékoskeretet Helt Gergő, Heim Márk, Somogyi Gergő, Szalay Júlia, Fürge Márk alkották, Heim Márk kiérdemelte a torna legjobb kapusa címet. A focistapalántákat szép számú szülői közösség kísérte el a balatonparti városba.
Berkes Tamás, tanítványaival. Elöl jobbról a torna legjobb kapusának választott Heim Márk
A Zirc KSE ott folytatta, ahol az év végi ünnepek előtt abbahagyta: az őszi második hely megszerzését követően újabb sikerrel örvendeztették meg a várost. A február 4-én megrendezett pápai teremtornán NB II-es csapatokkal vették fel a versenyt, az egyiket le is győzték, a másikat megszorongatták.
Harmadik alkalommal került sor a Bakonyerdő Pápa férfi kézilabdacsapatának szervezésében a Horváth Károly Emléktornára. A vendéglátók két – felnőtt és junior – csapata mellett a fővárosi MAFC-cal mérte össze erejét a KSE. Az első körben a két vendégegyüttes találkozott, s a zirciek csak egyetlen góllal maradtak alul az NB II Nyugati Csoportjában szereplő budapesti alakulat ellen. Öt perc szünet után újabb NB II-es ellenfél következett, ezúttal a házigazdák felnőtt csapata. Az osztálykülönbség ellenére férfi kézilabdacsapatunk háromgólos győzelmet aratott. – Az első félidő közepén jó védekező és támadó játékkal jutottak előnyhöz a fiúk, amit a mérkőzés végéig meg is tudtak őrizni – mondta el Kovácsné Palkovics Márta, a Zirc Kézilabda Sportegyesület elnöke. Az utolsó találkozójukat 26:20-ra nyerték meg a zirciek, így második helyen végeztek a tornán. A gólkirály 28 találattal Honyecz Gábor, a Zirc KSE játékosa lett.
Kézilabdacsapatunk már január elején megkezdte a felkészülést a bajnokságra, amely várhatóan márciusban indul.
A Zirc KSE úgy nyitotta ezt az évet, ahogy az előzőt zárta: nagyszerűen (Fotó: Kovácsné Palkovics Márta)
Honyecz Gábor átveszi az elismerést a gólkirályi címért. Majdnem tízes gólátlagot produkált
Kelemen Gábor sajtóreferens