Eddigi legjobb őszi szezonját zárta férfi kézilabdacsapatunk
Bravúros, 31:29-es győzelmet aratott a zirci kézilabdacsapat Nemesvámos ellen, ami azt jelenti, hogy a KSE – története során először – második helyről várhatja a tavaszi folytatást.
Volt szerencsém összefutni Honyecz Gábor csapatkapitánnyal, négyszeres megyei gólkirály kézilabdázóval a rangadó előtti napon, a Rákóczi téri újságos-trafiknál. Már ekkor a mérkőzés lázában égett, nem véletlenül, hiszen nagy volt a tét: ha nyer a csapat, második helyen várhatja a folytatást, s úgy vonulnak a téli pihenőre, hogy sikerült visszavágniuk az őszi vereségért, amikor is Nemesvámos az utolsó másodpercekben dobott góllal csikarta ki a győzelmet. – Fájó vereség volt ez, ezért a mostani mérkőzésre nagyon készültek a fiúk – mondta Kovácsné Palkovics Márta, a Zirc Kézilabda Sportegyesület elnöke. – Szó szerint a nemesvámosi pokolba érkeztünk, a csarnok megtelt szurkolókkal. Hatalmas hangzavar volt, dobok és kürtök buzdították a két csapatot – tálalja elénk a hangulatot Honyecz Gábor, aki szerint már a bemelegítésnél látszott, hogy Zirc győzni jött, ugyanakkor hozzátette: az ellenfél is hasonlóképpen állt hozzá a mérkőzéshez. Az első percekről a pálya széléről értesülhettünk: – Idegesen kezdtek a fiúk, az első gól után több ziccer is kimaradt – mondta a klubelnök. Fej-fej mellett haladt a két csapat egymás mellett, egy-, esetleg kétgólos különbségnél nem volt nagyobb a mérkőző felek között, ami a jó kapusteljesítményeknek is köszönhető. 12:11-re vezetett Zirc a szünetben. Fodor József vezetőedző tanítványait azzal küldte fel a folytatásra: „Gyerekek, a második félidőt is meg kell nyernünk egy góllal, s akkor miénk a meccs!” A szünetben kapuscserét hajtott végre a KSE, noha Hermann Dávid remekelt. A helyére beálló Szalai Máté szintén kimagaslóan teljesített – tudtuk meg a csapatkapitánytól. Bár az egygólos előny nála olvadt el rögtön a játékrész elején, ezt követően végig a zirciek voltak előnyben. A vámosiak is kapust cseréltek, de ők azért, mert visszaesett az elsőszámú hálóőr teljesítménye. Rutinos játékos védte a továbbiakban a hazai kaput, de képtelen volt hárítani Palkovics Márton bombáit. A csapat egyetlen balkezese tizenegy gólig jutott a mérkőzésen, s nemhogy elvesztették félidei előnyüket a vendégek, növelni tudták azt: 29:31 állt az eredményjelzőn a lefújáskor. Honyecz Gábor kiemelte a csapatjátékot, amivel felül tudtak kerekedni az ellenfélen.
A Zirc KSE ezzel a második helyen zárta az őszi szezont, megelőzve a nyáron megerősödött Nemesvámost. Bár van már két második helyük a bajnokságokban, a tavaszi folytatást még sohasem várhatták ennyire előkelő pozícióból. Sikerekben gazdagabb újévet nehéz tehát kívánni nekik, így Gábornak is csak azt tudtam kívánni, hogy a csapat tartsa meg ezt a helyezést. – Teszünk róla, hogy így legyen – zárta szavait a csapatkapitány.
Kovácsné Palkovics Mártának a nagy izgalmak közepette is van lélekjelenléte egy-egy pillanat megörökítéséhez
Kelemen Gábor sajtóreferens