"Bizony, bizony ismét eltelt egy esztendő és mint, már évek óta idén is izgatottan vártunk, hogy vajon, idén is eljuthatunk-e a Mikulásvonatra.

 Vajon lesz-e megint egy lelkes csapat, aki ezt megszervezi majd nekünk, hogy mi kisovisok, ebben az évben is egy nagyon gazdag programnak lehessünk részesei. És igen, a szervezők megint bizonyítottak, itt és most köszönjük nekik.

A vasúti megállóban izgatottan váruk már, hogy mikor jön a vonat, de ez nem olyan hétköznapi várakozás volt ám, hisz Mikulásvonatot várni bevallom felnőttként is más.

Egyszer csak megérkezett. Sok - sok kíváncsi gyerekarc tapadt a szépen feldíszített ablaküvegre, mi pedig kerestünk még szabad kocsit és elfoglaltuk a helyünket a jó melegen fűtött vonaton. Elindultunk, kattogott, zakatolt a vonat sok- sok izgatott kisgyermekkel.

Ebben az évben a cél állomás Porva-Csesznek volt, na ettől lett számomra és a gyermekek számára is még izgalmasabb, hisz ezen a vonalon három alagúttal is találkozhattunk. Na és mi történt, amikor az alagúthoz érkeztünk?

Sötétség persze, de az a sikítás, azaz igazi elmaradhatatlan, amit gyermekkoromban éltem át én is ezen a vonalon.

 Hisz a Győr-Veszprém vasút vonal ettől olyan más, olyan izgalmas. - Mert persze felnőttként is jó lett volna olykor egyet sikongatni, de amikor csak felnőttek ültek velem egy kocsiban, nehéz lett volna egy gyerekre ráfogni, hogy ő volt az és nem én.

Na, de most… most én is sikítottam egy hatalmasat, na, jó, nem is egyet, hármat, mert három alagúton mentük keresztül, no és persze az óvó néniknek jó példával kell elől járni. Szóval ebből megint csak tanulhattak a gyerekek. Alagútban kötelező sikítani.

Végre megérkeztünk az állomásra, ahol már a kismanók vártak bennünket. Tőlük fontos információkat kaptunk arra vonatkozóan, hogy mikor melyik programra vagyunk hivatalosak.

A mi csaptunk a tápszentmikósi óvodások, először elmentünk az erdőn át egy tisztásra ahova, elszórhattunk az állatoknak szánt eleséget.

Majd a Mikulás látott vendégül bennünket, az ideiglenes otthonába, ahol kézműveskedhettünk, melegedhettünk és az Őszszakállú átadta egy-egy versért, dalocskáért cserébe a megérdemelt csomagot, ami nagyon sok finomságot és egy kirakót is rejtett magába, no és persze az elmaradhatatlan virgács, ami azt jelezte minden kisgyermeknek, hogy a Mikulás bizony mindent lát, előtte nincs titok.

Látja az apró duzzogásokat, veszekedéseket, verekedéseket is. Ezt követően a lovacskák vártak bennünket, hogy elvigyenek bennünket, egy rövid erdei túrára. Idén sajnos nem tudtak szánnal érkezni, de az élmény is hatalmas volt, hiszen zúzmaráktól csillogott az erdő és hidegnek is éppen elég hideg volt.

No de, mire éppen fázni kezdtünk volna, egy meleg teára és sajtos finomságra invitált bennünket egy kismanó, ami nagyon - nagyon jólesett. Majd egy rövid mesejáték után megérkezett értünk a vonat. Nem is akartunk először hinni a szemünknek, hogy már annyi idő, hisz úgy elrepült az idő ismét.

Mert ugye mindannyian ismerjük a mondást: Repül az idő, ha az ember boldog, ha jól érzi magát. És én állíthatom mindnyájunk nevében, hogy nagy nagyon jól éreztük magunkat.

Köszönjük szépen, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek ismét."

Kelemen Anita

fotó: Tudósító.