Zirc város önkormányzatának képviselő-testülete májusban pályázatot írt ki a Stúdió KB–Ifjúsági és Közösségi Ház intézményvezetői állásának betöltésére. Az új intézmény még márciusban jött létre, a beadott pályamunkákat az október 24-ei ülésen tárgyalták a képviselők. A pályázat eredménytelennek bizonyult, ezért a testület „visszahozta” azt a novemberi ülésre. A kiírásról döntöttek ugyan hétfőn, de az egyelőre még nem kerül közzétételre. Ennek oka az a bizottsági üléseken körvonalazódó elképzelés, mely szerint a városnak szüksége van egy közművelődési koncepcióra, amelyben szakmai alapokra helyezve rendeződhetne az önkormányzati tulajdonú kulturális intézmények helyzete. A Tourinform iroda működtetését a helyi TDM szervezet venné át. A külső, tehát független szakember bevonásával készítendő koncepció három lehetőséget vizsgálna, figyelembe véve a költséghatékonyságot is: az egyik variáció szerint a Stúdió KB–Ifjúsági és Közösségi Ház beolvadna a Békefi Antal Városi Könyvtár és Művelődési Házba, annak intézményegységeként működne a továbbiakban. Ezzel kapcsolatban az önkormányzat kikérte a Nemzeti Erőforrás-miniszter véleményét. A másik alternatíva egy profiltisztítást céloz meg: továbbra is két intézmény működne, de a könyvtári és közművelődési feladatok különválnának egymástól. A jelenlegi állapot megtartása sem kizárt. Az intézményvezetői álláspályázat közzététele a miniszteri vélemény függvénye. Amennyiben az elutasító, a pályázat meghirdetésre kerül, ha támogató, akkor a polgármester várhatóan a pályázati kiírás visszavonására tesz javaslatot. Az eljárás hosszúsága miatt érdemi döntés csak január hónapban születhet, az esetleges átalakítás pedig március elején történhet meg. Ugyanezen hónap végéig továbbra is Encz Ilona látja el a Stúdió KB–Ifjúsági és Közösségi Ház intézményvezetői feladatait. A közművelődési koncepció készítésébe – amely „alapító okirata” lehet az esetleges intézményi átszervezésnek – reprezentatív felméréssel a lakosságot is bevonná az önkormányzat.
Megvan rá az esély, hogy néhány betű lekerüljön a falról
A cikk szerzője és beküldője: