Csapatban dobogón az MTTSZ Területi Klub
Hét klub részvételével ebben az évben is megrendezésre került a Zirc Kupa lövészverseny az Alkotmány utcai fedett lőtéren. November 19-én reggel nyolc órától fogtak fegyvert a sportolók légpuska 20 és légpisztoly 20 lövéses számban. Serdülő, ifjúsági, felnőtt és szenior kategóriákban mérték össze tudásukat a versenyzők.
Öt sportolónk is felállhatott a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára az Ifjúsági és Közösségi Házban rendezett versenyen. Az arány 3:2 a légpuska javára, szenior kategóriában Varjas József, a felnőtt férfiak között Dombi János szerzett aranyérmet, míg a serdülő fiúk közül Károlyi Gergő célzott a legjobban. A légpisztollyal ifjúsági lány kategóriában Albert Hanna, felnőtt férfi kategóriában Enessey Ferenc bánt a legügyesebben. Panyi Kinga egy-egy bronzérmet vihetett haza mindkét számban, míg a zirci klub korelnöke, Varjas József a légpuskás arany mellé egy légpisztolyos ezüstöt is begyűjtött. A legtöbb aranyérmes a bakonyszentlászlóiak közül került ki, akik összesen nyolc számban és kategóriában nyertek. Baja két első helyet könyvelhetett el, légpisztoly serdülő fiú kategóriában pedig ajkai fiatal szerezte meg az első helyet. A helyi klub színeiben indult még a versenyen Mihályfi Vendel, aki a hetedik helyen végzett serdülő fiú kategóriában. Légpuskában a serdülő lány kategória a Szentlászló Lövészklub különversenyét hozta, Albert Dorina, Mázi Klaudia, van den Hövel Lara volt a sorrend. A három fiatal az országos diákolimpián az első helyet szerezte meg csapatban. Izgalmas végkimenetelű volt légpisztoly felnőtt kategóriában Enessey Ferenc (Zirc) és Gál Sándor (Baja) csatája, 75-75 köregységgel végeztek. A versenybírák ebben az esetben azt veszik figyelembe, hogy kinek hány tízese volt. Mivel tízest is egyformán lőtt a két versenyző, a kilencesek döntöttek a zirci sportoló javára.
Légpuska 50 év feletti férfi kategóriában Varjas József (Zirc) és Szücs Gábor (Szentlászló) mérte össze tudását, az MTTSZ Területi Klub versenyzője három köregységgel bizonyult jobbnak vetélytársánál. A 2010. év zirci ifjúsági lány sportolójának, Albert Hannának a légpisztoly-arany mellett egy légpuskás negyedik helyre is futotta, míg Dombi János pisztollyal 155 köregységet lőtt, ami a hatodik helyre volt elég. A csapatversenyt ezúttal is a Szentlászló Lövészklub nyerte, 659 köregységgel. Második helyen végzett Zirc 575 köregységgel, megelőzve az 529 köregységet gyűjtő bajai Vízügyi Lövészklubot. A Zirc Városi Önkormányzat támogatásával megvalósuló rendezvényen a zirci lövészklub ebéddel vendégelte meg a csapatokat, majd a versenybírák kezében mozgásba lendült a számológép, s 14 óra körül megvoltak az eredmények.
Dombi János, az MTTSZ Területi Klub Zirc vezetője megköszönte minden klubnak a részvételt, s nem feledkezett meg a névnaposról: egy doboz bonbont nyújtott át Karsay Jolánnak, a bajaiak versenyzőjének. A Zirc Kupára idén hat klub fogadta el a rendezők meghívását, Bajáról, Pécselyről, Ajkáról, Pápáról, Balatonfüredről és Szentlászlóról érkeztek lövészek a Bakony fővárosába.
A verseny végére megmaradt zirci csapat, balról jobbra: Dombi János, Albert Hanna, Károlyi Gergő, Panyi Kinga
A Zirc Kupa 2011 éremtáblázata és képriportja
a Zirci Telesport 5. számában!
A cikk szerzője és beküldője: