2011. november 20. - A Bakonybéli Erdészet irodaháza a település kiemelt helyén, a Szent Gellért téren, a monostorral átellenben épült – újjá, Karé Krisztián tervei szerint, 80 milliós saját erős beruházásban. Ebből könnyen kiszámítható, hogy eleink is tudták, hogy hová kell egy fontos épületet telepíteni.
A település látványát meghatározóan befolyásoló gyönyörű irodaház avatására 2011. november 18-án került sor.
A Bakonyerdő Kürt Együttes fanfárja után Farkas Judit pályázati és kommunikációs vezető köszöntötte a vendégeket.
A Szent Mauríciusz Kórus közreműködésével elhangzott Himnusz után Varga László a társaság vezérigazgatója lépett a mikrofonhoz.
Emlékeztette hallgatóságát az elődökre, a korábbi birtokosokra, a Szent Benedek rendre és az Esterházy családra. Az ő áldásos munkájuk alapozta meg a XX. századi erdészek boldogulását. A II. világháborút követő államosítások után 1953-ban alakult ki a mai szervezeti rendszer. Hangsúlyozta, hogy az erdészet terültén már régóta az erdők természetes felújításával gazdálkodnak, már csak azért i s, mert erdeik 94 százaléka védett. A vezérigazgató hangsúlyozta a nemzeti parkkal való együttműködést egyéb területeken is.
Végezetül köszönetet mondott a kivitelezésben részt vett műszaki szakembereknek.
Talabér Márta, a térség országgyűlési képviselője az ünnepnapok szerepét emelte ki, még egy szervezet életében is fontos, hogy időnként megálljunk, számot vessünk, és új célokat tűzzünk ki magunk elé. A Bakonyerdő Zrt.-ről, mint a megye egyik fontos gazdasági szereplőjéről és munkaadójáról beszélt, amelynek éves fakitermelési volumenének közel egyötödét a Bakonybéli Erdészet produkálja a legmostohább terepviszonyok közepette. Ugyanakkor Bakonybél olyan adottságokkal rendelkezik, amelyek különlegesek.
Baky György polgármester köszönetet mondott egy korábbi döntésért, amelynek eredményeként helyben maradt az erdészet igazgatósága, ezáltal a település fontos adóbevételei megmaradtak.
Halmos Ábel, a Bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele áldásában figyelmeztetett, hogy nem csak a szilárd alapra épített házak, hanem az azokban élő, dolgozó közösségek szeretete, megértése is fontos.
A perjel ezt követően megszentelte az erdészet új épületét.
A verses köszöntő után a Szent Mauríciusz Kórus műsorát hallgatta meg az ünneplő közönség, majd Talabér Márta, Baky György és Varga László a nemzeti színű szalag átvágásával fölavatták a létesítményt.
A vendégeket ezután a vezérigazgató kalauzolta a vadonatúj erdőgazdasági épületben.
Az új épületről Jánosi Mária műszaki osztályvezető a ForestPressnek elmondta, hogy a 80 milliós saját beruházású irodaház hasznos alapterülete 315 m2.
Az épület falazata a szokásosnál vastagabb, három rétegű üvegezéssel látták el a nyílászárókat, és kellő hőszigetelést is alkalmaztak, így A+-os minősítésű az energiaosztályba sorolása.
Az objektum fűtését egy melléképületben elhelyezett pelletkazánnal biztosítják.
A tetőtér beépítését a második ütemben folytatják, ahol egy apartmant és tárgyalótermet alakítanak ki.