Az óvodás korúakkal (is) bejárható természet előző részében az Eperjes-hegyi tanösvényt ajánlottuk. Most Zircről nyugat felé indulunk el, és vagy autóval megyünk Bakonybélen túlra, az Odvaskő Hotel melletti parkolóig, vagy leszállunk a buszról az Odvaskői barlang megállónál.
A parkolótól pár lépés Pápa felé az Öreg-Szarvad-árokba jobbra leágazó murvás út kezdete. Mi nem fordulunk rá erre az útra, hanem a murvás és az aszfaltos út sarkától felfelé vezető, piros sáv jelzésű lépcsőkön indulunk el.
A lépcsősor kezdetén álló tájékoztató tábláról tudhatjuk meg, hogy most a Boroszlán tanösvényre lépünk rá, továbbá olvashatunk a Bakony kialakulásáról (ez a tanösvény 1. állomása). A táblán látható útvonalvázlatból a kis körutat választjuk, mert a tanösvény nagy körútja csak gyaloglásban gyakorlott kicsikkel ajánlott, hosszú, háromnegyed napos program (a piros sáv jelzésű szakasz egyébként a Közép-Dunántúli Piros túramozgalom szakasza is egyben). Ha felértünk a lépcsősor tetejére, innen már változó meredekségű erdei úton kapaszkodunk tovább a piros sáv (és a fehér boroszlán-levél) jelzésen. Útközben a tanösvény 2. állomásán (és pihenőhelyen) a Magas-Bakony erdeiről olvashatunk és láthatunk képeket. Addig megyünk ezen az úton, amíg el nem érjük a jobbra letérő piros barlang jelzést, itt irányjelző tábla is figyelmeztet, hogy térjünk rá a Boroszlán kiskörre.
Erre az erdei ösvényre fordulunk rá, és rövidesen elérjük az Odvas-kő-barlang feletti tetőt. A parkolótól idáig kb. 100 métert emelkedünk, az út hossza kb. 1 km.
Itt a tetőn, a jelzett úttól balra indulva találhatják meg az Odvas-kői GCODVA geoládát a kincskeresők.
A barlang feletti tetőről a jelzett út meredek ösvényen vezet a barlang bejáratához, ahol újabb táblán olvashatunk az Odvas-kő-barlang kialakulásáról és történelméről.
A visszaútra a barlangtól az Öreg-Szarvad-árokba vezető lépcsősort választjuk, amelyen gyorsan leérünk az árok alján vezető murvás erdei útra (itt ismét tájékoztató tábla a barlangról), és azon jobbra fordulva vissza a sétánk kiinduló pontjára, a barlangtól mérve újabb kb. 1 km után.
Elsőre talán riasztónak tűnik, hogy csemetékkel tegyünk meg ilyen fárasztó utat, hiszen arra kell készülni, hogy minden csemete mellé kell egy felnőtt, aki kézen fogva segíti a fel-és lemenetelnél (az sincs kizárva, hogy bizony nyakba kell venni...). Az útvonal azonban minden évszakban kínál olyan élményt, ami kellő motiváció a csemetéknek: a hatalmas bükkfák odvai, alámosott fagyökerek, erdei gyümölcsök, avar, amiben hemperegni, sziklák, amelyeken mászni lehet, a tájékoztató táblákról leolvasott levelek és termések felkutatása a környéken, a barlang szellemei...
Minderre sok időt kell hagyni, így hát a teljes séta bizony eltart 2-3 órát, éppen haza tudunk érni az ebédre és a délutáni alvásra.
Ezt tapasztaltuk
Nem csak a pici emberek természetközeliségre szoktatása szempontjából, hanem a nagyobbacska életszakaszban is igen hasznos lesz, ha az első kirándulásoktól kezdve cipel valamit a hátán a csemeténk. Az első néhány évben ez nyilván jelképes: egy állatfigurás hátizsákocskában papírzsebkendő, apró játékok, motiváló nyalánkság. Szoktassuk hozzá, hogy cipekedjen, hogy megszokja a hátizsák fel- és levételének, megigazításának ceremóniáját, hogy a saját dolgait (bizony, később az enni- és innivalót, aztán meg az iskolatáskát(!) is magának kell vinnie). Bele lehet tenni a begyűjtött színes köveket (később a tudatosabban keresett kövületeket), színes leveleket, ágakat, az anyukát elborzasztó bogártetemeket, szokja meg, ha valamit haza akar vinni, akkor azt nem a szülők fogják cipelni. Nagyon szemléletesen lehet rávezetni, hogy mit és mennyit gyűjthet a természetben, megtanulja, mi legyen fontos számára, mert minden döntésének "következményeit" maga fogja - szó szerint - viselni. Hét-nyolc éves korára képes lesz egy egész napos természetjárásra elegendő enni- és innivalót és az alapvető védőruházatot (esőkabát) magával vinni (de azért lehet, hogy a napközben levetett, vagy éppen a váratlan időjárásra betett vastagabb ruhaneműt még a felnőttek hátizsákjába kell rejteni).
(Fényképek: KoósG.)
Copyright ©Zircinfo.
A szöveg nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználható. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.