Kedves Olvasók! Nagyon hosszúak leszünk, még vízilabdáról is lesz szó ebben a számban. Így ha üres gyomorral ültek le a gép elé, s van otthon a konyhafiókban egy sportszelet, vegyék magukhoz…
A tartalomból:
„Kitüntetett figyelemmel” – Id. Vincze Ferenc judo-edző megyei kitüntetése, „Zirc Város Sportjáért” néven rendelet született a sportkitüntetésekről, Javaslattételi felhívás Veszprém megye legjobb sportolóira Kovácsné Palkovics Márta postafiókjából– tudósítások kézilabda-mérkőzésekről Az év felnőtt sportolójának dobásai – Darts Kaufmann Krisztiánnal „1 lövés” a régi Békefi iskolából | FOCICSOKOR · „Nekünk nyolc” – nyolc forduló óta veretlen az FC Zirc U16-os korosztálya · A döntetlen két arca – az FC Zirc-felnőtt két eredményének elemzése · Régiek új mezben – az öregfiúk Balatonszőlősön Rápillantottunk a kilométerórára – 5 sportegyesületünk utazásai Magazin – Puglits Gábor Zircen |
A Veszprém Megyei Önkormányzat kitüntette idősebb Vincze Ferenc egykori judo-edzőt, akinek nevéhez nem kisebb érdem fűződik, mint a sportág zirci alapjainak lerakása. A díjra Ottó Péter polgármester és Kropf Miklós, a Zirc Kistérség Többcélú Társulás elnöke terjesztette fel a példás életművű szakvezetőt, aki ünnepélyes keretek között vehette át az elismerést Lasztovicza Jenőtől, a Veszprém megyei közgyűlés elnökétől. A Sportért-díjat mindössze hárman kapták meg a megyéből. 2011. október 24-ei ülésén Zirc város képviselő-testülete elfogadta az önkormányzat által alapított díjakról szóló rendeletet, amely tartalmazza a sporttevékenység elismerését célzó kitüntetéseket is. Az eddig érvényben lévő kiíráshoz képest ebben több változás is van, melyeket az alábbi táblázattal szemléltetünk:
EDDIG | EZENTÚL |
A kitüntetés neve | |
„Év Sportolója” | „Zirc Város Sportjáért” |
A díj odaítéléséről döntő szerv | |
A képviselő-testület egyik bizottsága | Képviselő-testület |
A kategóriák száma | |
12 | 6 |
A díjátadó ünnepség időpontja | |
Június | Május |
A kategóriák csökkenésének elsődleges oka, hogy azok nemek szerint nem kerültek osztályozásra, hiszen Zircen elenyésző a számuk a lánysportolóknak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ők nem részesülhetnek a díjban, de külön-külön a férfi-női, fiú-lány sportolókat nem jutalmazza az önkormányzat. Az egyéni díjak esetében – az életmű- és különdíj mellett – két fő kategóriát különböztetünk meg, a felnőttet és az utánpótlást. Ez utóbbinak két alkategóriája van, az egyikbe az ifjúsági, a másikba a serdülő- és gyermeksportolók tartoznak.
A képviselő-testület október 24-ei ülése. Dr. Árpásy Tamás jegyző ismerteti a kitüntetésekről szóló önkormányzati rendeletet
Tulajdonképpen egy kalap alá került a korábbi „Év Csapata” és „Év Edzője”, ezentúl „Zirc Város Sportegyesülete” kerül megválasztásra, melyben együttesen ismerendő el a sportolók teljesítménye és a szakmai munka.
Lehet egyéni díjra jelölni a csak csapatsportágak képviseletében működő egyesületek sportolóit is, de ehhez az szükséges, hogy a csapat dobogós helyen végezzen a bajnokságban. A különdíjra azok a személyek is jogosultak lehetnek, akik zirci lakosok, de nem zirci színekben versenyeznek, mivel nincs az adott sportágnak városunkban egyesületi háttere. Életműdíjat kaphatnak az évtizedeken keresztül kiemelkedően sportoló vagy kimagasló munkát végző személyek. A díjak odaítéléséről áprilisi ülésén dönt a képviselő-testület, a díjátadó ünnepségre az ezt követő második héten – tehát várhatóan május elején – kerül sor. A jutalmazás továbbra is serleg és oklevél formájában történik. November 14-ig lehet még javaslatokat tenni Veszprém megye legjobb sportolóira. A díjra azok pályázhatnak, vagy azokat lehet javasolni, akik országosan dobogós helyezést, esetleg ennél jobbat, tehát nemzetközi sikert értek el. A díjátadó ünnepségre december 9-én kerül sor.
Egy elmaradt mérkőzés, egy korábbi elmaradt mérkőzés bepótlása és az első idegenbeli, de mégis hazai mérkőzés egy versenyen kívül induló csapat ellen – így állt össze a Zirc Kézilabda Sportegyesület férficsapatának elmúlt három hetes programja.
A forradalom emléknapján extrém időjárási körülmények között fogadta Zirc riválisát, Nemesvámost. A találkozóra eredetileg az első fordulóban került volna sor, de a felek nem tudtak megegyezni a mérkőzés időpontjában, így azt későbbre halasztották. Az időpont most mindkét csapatnak megfelelt, az időjárás viszont egyiknek sem: hűvös, esős idő köszöntött városunkra, a megemlékezésre is – az 56-os emlékkő helyett – a Városházán került sor.
Zirci ziccer (Fotó: Kovácsné Palkovics Márta)
A Zirc KSE sajnos nem tudta fedél alá vinni mérkőzését, hiszen nincs szabványméretű pályája. Sokáig csak az eső esett, a gólok nem. Előbb hat, később negyedórás gólszünet következett. „A vizes, csúszós labdával meggyűlt minden játékosnak a baja. A nemesvámosi csapatnak sikerült előbb megszelídítenie a játékeszközt, s a félidőre háromgólos előnyhöz jutottak” – tudósította az eseményekről az önkormányzati sajtót Kovácsné Palkovics Márta, a Zirc KSE elnöke. Bár a fórt sokáig megtartották a vendégek, a mérkőzésnek rendkívül izgalmas volt a végkimenetele. A 27. percben 16:16 volt az állás. 43 másodperc van hátra a meccsből, s a zircieknél a labda… Lehetőség a győzelem megszerzésére, a rangadó megnyerésére. Ám egy eladott labda, s nemhogy a győzelem, végül a döntetlen sem lett meg…
18:17-re nyertek a nyáron megerősödött nemesvámosiak. A legeredményesebb góllövő a hazaiak részéről Palkovics Márton volt, aki hatszor talált az ellenfél hálójába.
A bajnokságba később bekapcsolódó, s így versenyen kívül induló Letenye elleni mérkőzésre is hazai pályán került volna sor a sorsolás szerint, de a rossz időjárás miatt Alsóörsre vitték a találkozót. A Zirc KSE több hiányzóval utazott a Balaton partjára, két beállósát és két átlövőjét is kénytelen volt nélkülözni Fodor József edző. Nem számíthatott például az előző mérkőzés legeredményesebb játékosára, a csapat egyetlen balkezesére, Palkovics Marcira. Visszatért viszont a csapatba – rögtön 6 találattal – Szíjgyártó István, aki a felkészülés hajrájában sérült meg az egyik edzésen.
Nagy küzdelem folyt a pályán, nem volt könnyű dolguk a fiatal
zircieknek a rutinos Letenye ellen (Fotó: K. P. M.)
A négyszeres megyei gólkirály Honyecz Gábor ennek dupláját szerezte, így már sejthető, hogy kézilabdacsapatunk esélyes volt a győzelemre. Pedig rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés a zirciek számára, a 9. percben 6:1 volt oda. „Lépésről lépésre sikerült felzárkózniuk a vendéglátóknak, a félidőben 12:12 állt az eredményjelzőn. A második játékrészben felváltva estek a találatok, egyik csapat sem tudta leszakítani ellenfelét, az 50. percig nagyon kiegyenlített volt a játék” – közölte Kovácsné Palkovics Márta.
A Letenye azonban idősebb játékosokat vonultatott fel, az utolsó tíz percben elfáradtak, s a KSE négygólos előnyre tett szert, amit meg is tartott. A végeredmény: 25:21.
Kaufmann Krisztián az elmúlt közel egy hónapban is bizonyította, hogy jelenleg ő a legjobb a zirci dartsosok között. A tótkomlósi kirándulás (amiről alább még szó lesz), nem sikerült túl jól a „Wings” Darts Klub számára, ez volt a steel egyéni Nemzeti bajnokság második fordulója. Krisztián a 33. helyet szerezte meg.
Maser Szilárddal, a házibajnokság harmadik fordulójának döntőbeli
ellenfelével (Fotó: wingsdc.gportal.hu)
Egy héttel később aztán sikerült javítani, az Észak-Dunántúli Magyar Darts Liga II. zirci versenyét megnyerte a sportoló, a döntőben a balatonszőlősi Lukács Tamást győzte le 4:0-ra. Az első osztályú országos steel csapatbajnokság fordulóján hét győzelemmel és egy vereséggel járult hozzá a csapat várakozásnak megfelelő szerepléséhez, amellyel jó esélyük van a legjobb négy közé kerülésre. Kaufmann Krisztián mind a „Wings” Steel Ligában, mind a házibajnokságban az első helyen áll. Ez utóbbinak harmadik fordulóját bonyolították le a hétvégén, a döntőben Maser Szilárdot győzte le a tavalyi év felnőtt sportolója, s 32 ponttal ezt a versengést is megnyerte. „Kafu” összetettben 96 ponttal áll, ez 36-al több, mint amennyit a második helyezett gyűjtött.
Aranyérmes lett Károlyi Gergő, a Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 5. osztályos tanulója a lövész-diákolimpia megyei döntőjén légpuskával, „A” kategóriában.
A bajnoki címért versenyben lévő labdarúgó-serdülőcsapatunk a tabella végén tanyázó ellenfelekkel találkozott az elmúlt két fordulóban. Bár továbbra is veretlenek maradtak, nem volt sétagalopp számukra ez a két mérkőzés. Gyulafirátótról egy pontot tudtak elhozni, majd november 5-én Fűzfőt fogadták. Ha egy kicsivel korábban feltettük volna a kérdést, hogy mi a közös a két településben, akkor talán az lett volna a válasz: az uszoda. A létesítmény működése nálunk ideiglenesen szünetel, s a fűzfői létesítmény bezárása is szóba jött a közelmúltban. A két labdarúgócsapat produkálta eredmény mindenesetre igazodott ahhoz, hogy van mind a két városban vízi élet: 7:6. A mérkőzésnek volt pedig 4:0-s részeredménye is, ami a papírformának megfelelő, hiszen a vendégek utolsó előtti helyen álltak a tabellán a forduló előtt. A zirci U16-os korosztály azonban lefutottnak tekintette a mérkőzést, ellentétben a fűzfőiekkel, akik kiegyenlítettek. 6:6 volt az állás, s már a játékvezető kezében volt a döntés, mikor vet véget a találkozónak. A zirciek góllal tudták befejezni utolsó támadásukat, így ha meg is kellett érte izzadni végül, de itthon tartották a három pontot. „Nekünk nyolc” – mondhatták a lefújást követően a fiúk, akik ennyi meccse nem kaptak ki.
Öt forduló óta nem tudott nyerni az FC Zirc felnőtt csapata. A nyeretlen meccsek mérlege: 3 vereség, 2 döntetlen. Ezt a két döntetlent hasonlítjuk most össze egymással. 1 pontnak ugyanis valamikor lehet örülni, valamikor nem.
Lehet örülni TAPOLCA 2:2 - idegenben érte el a csapat az eredményt - a zirciekhez hasonlóan erős középmezőnyű ellenféllel szemben - már 2:0-ra is vezettek a tapolcaiak
|
Kevésbé lehet örülni PÉT 1:1 - hazai pályán született a döntetlen - a második félidőben szinte alig jutottak el a pétiek a zirci kapuig - kevéssel a lefújás előtt egyenlített Pét
|
Rendszeresen vesz részt barátságos mérkőzéseken a zirci öregfiúk labdarúgócsapat. Pintér Jánosnak (álló sor balról az első a játékosok között) köszönhetően új szerelésben léphettek pályára Balatonszőlősön. Az öregfiúknak egy kis társadalmi munkát kellett végezniük a ruháért, s szépen felavatták azt, hiszen 6:0-ra győztek. A helyiek zsíros kenyérrel és egy kis hűsítővel vendégelték meg a zircieket a mérkőzést követően – tudtuk meg a csapatot szállító Bors Károly önkormányzati buszsofőrtől, aki a felvételt is készítette. Hozzátette: a pálya adottságait (erős lejtés) jól használta ki Zirc.
Rápillantottunk a kilométerórára. Számba vettük, hogy az öt, versenynaptárral rendelkező sportegyesületünk mennyit utazott az elmúlt időszakban, vagy mennyit fog utazni a következő hetekben. Mindegyik egyesületnek egy úttal lehetett „neveznie”, célszerű a leghosszabbal, hiszen versenyt írunk ki a kézilabdások, labdarúgók, dartsosok, judósok, lövészek között. A kilométereket összeadjuk, s az így kijött szám közös, mindenkié egy adott időszakra vonatkozóan. Ez most az őszi időszak.
Noha a Vincze Judo Clubnak volt határon túlra eső útja november elején, az első alkalommal kiírt versengést utcahosszal a „Wings” Darts Club nyerte, esélyt sem adva a többieknek. A Route Planner Europe útvonaltervező szerint 316,6 kilométerre van Tótkomlós Zirctől, ez több mint ötórás utat jelentett dartsosaink számára. A város Békés megyében található, itt rendezték a steel egyéni Nemzeti bajnokság második fordulóját.
„Tartoztunk az ördögnek egy tótkomlósi úttal” – fogalmazta meg frappánsan tudósításának címét Kaufmann Ferenc, a „Wings” Darts Klub elnöke a sportegyesület honlapján. Nem sikerült ugyanis jól a verseny, a legjobb eredmény is csak egy 17. hely lett. Pedig majdnem csak lementek sportolóink a térképről…
A november 5-6-ai hétvége a judósok számára mozgalmas volt versenyekben, s náluk is felkúszott a kilométeróra mutatója. Szombaton a felvidéki Galántára utaztak, vasárnap a magyar bajnokság soron következő fordulójában vettek részt Szekszárdon. Bár utóbbi út esett országhatáron belülre, ez volt a hosszabb. Igaz, hogy csak néhány kilométerrel. A második helyre azonban csak úgy tudtak volna befutni, ha a két út kilométereit (280) összeadjuk. A lövészeknek ugyanis volt egy bajai túrájuk még szeptemberben, 182,8 kilométerrel, s mintegy három és fél órával.
Két megyei bajnokságban versenyző egyesületünk nem tudott ezúttal labdába rúgni a dobogós helyekért, bár a Zirc Kézilabda Sportegyesületnek november 20-án lesz egy megyén kívüli útja, Balatonboglárra. (A Somogy megyei település kézilabdásai kérték, hogy hadd versenyezhessenek a Veszprém megyei bajnokságban.) Csalóka azonban itt is a helyzet: hiába lépi át a megye határát férfi kézilabdacsapatunk, ez még nem elég a 4. hely megszerzésére. Tapolca ugyanis pár kilométerrel messzebb van Boglártól, ide utazott a Football Club Zirc október végén. A focistáknak ez egyébként a leghosszabb útjuk egész évben.
Végeredmény:
Helyezések, egyesületek | Célállomás | Távolság (km) | Menetidő (h) |
1. „Wings” Darts Klub | Tótkomlós | 316,6 | 5:03 |
2. MTTSZ Területi Klub Zirc | Baja | 182,8 | 3:34 |
3. Vincze Judo Club | Szekszárd | 146,4 | 2:54 |
4. Football Club Zirc | Tapolca | 85,2 | 1:45 |
5. Zirc Kézilabda Sportegyesület | Balatonboglár | 76,9 | 1:32 |
A kollektív kilométeróra 807,9-et mutat, hozzá kell tenni, hogy kézilabdásaink útja még hátravan, reméljük, szerencsésen megteszik azt. A szám közelít az ezerhez, tehát az semmiképpen sem mondható, hogy sportegyesületeinknek kilométerhiányuk lenne…
Magazinunkban visszatekintünk a sportpálya felavatásának jubileumi ünnepségére, s a Győri ETO FC öregfiúk csapatának Zircen járt hírességei közül bemutatjuk Puglits Gábort, aki ugyan nem lépett pályára a gálamérkőzésen, de a kilencvenes évek magyar labdarúgásának meghatározó egyénisége volt.
Puglits Gábor 1967. december 26-án született Budapesten.
Hétszeres válogatott, magyar bajnok labdarúgó.
1993 őszén két világbajnoki selejtező mérkőzésen lépett pályára, majd a következő évben bajnoki címet ünnepelhetett a Vác FC-Samsunggal.
A BKV Előrétől a BVSC-n és a Budapesti Honvéden át vezetett az útja Vácra, ahol hat évet töltött el 1990 és 1996 között. 90 mérkőzésen 1 gólt szerzett, a bajnoki cím mellett két második helyezése (1991–92, 1992–93) is van a váciakkal, s kétszer játszott a Magyar Kupa döntőjében.
1993 és 1994 között többször is magára húzhatta a címeres mezt, olyan csapatok ellen, mint az akkori Európa-bajnok Dánia, vagy Hollandia és Belgium.
Ez utóbbi országban légióskodott 1998–2000 között.
A Győri ETO FC-ben ezt megelőzően, 1996-tól szerepelt, két szezon alatt 33 alkalommal lépett pályára, s 1 gólt szerzett.
Védőjátékos, aki oszlopos tagja volt a ’90-es évek első felében a magyar futball meghatározó csapatának számító, Csank János irányította Vácnak.
Játszik a Győri ETO FC öregfiúkban, de sérülése miatt ki kellett hagynia a zirci mérkőzést.
Puglits Gábor (balról) a zirci sporttelepen
A cikk szerzője és beküldője: