Először 2006.áprilisában, majd pedig az idén, 2011. októberben jártuk (majdnem) végig, az egyiken két-, a másikon három éves csemetével. Azt gondolom, hogy a zirciek közül is sokan nem ismerik ezt a karnyújtásnyira található, kellemes, családias félnapos programot (piknikkel akár egész naposat is) kínáló, szépen és szakszerűen szervezett útvonalat.
Olaszfalu honlapja a következőket írja róla:
Olaszfaluban az önkormányzat és közel ötven társtulajdonos döntött úgy, hogy védetté teszik Eperjes-hegyi területüket.
A 82 hektáros Eperjes-hegyi tanösvény
Az Eperjest felépítő üledékes kőzetek uralkodóan mészkövek. A mészkő felszín alatti részein gyakran hasadékok mentén végbemenő oldódás barlangokat, zsombolyokat hozhat létre. A sziklahasadékok hűvös, nedves környezete különleges csigáknak nyújt kedvező élőhelyet. A tanösvény időutazást is kínál: az út mentén a hegyet felépítő triász, jura és kréta időszaki mészkőfajták bukkannak a felszínre, a megállóhelyek a képződési időt is jelzik. Az út mentén, akár az Eperjes nagy részén, kiemelkedő tájképi és botanikai értékű szépséges fa matuzsálemek, az egykori erdős vegetáció maradványai láthatók. Leggyakoribb a bükk, mellette többek közt gyertyán, juhar- és tölgy-félék egyedeit hagyták meg.
Több védett növény található meg a Tanösvényen:
Hóvirág (Galanthus nivalis), eszmei értéke:
Pikkelypárfány (Ceterach officinarum), eszmei értéke:
Fehér madársisak (Cephalanthera damasonium), eszmei értéke:
A tanösvény "legnehezebb"" szakasza
Én eddig a 82-es melletti, az Olaszfalu felső (murvás) bekötőútján található kiindulási pontot választottam, és onnan jártuk végig mindkét alkalommal a tanösvényt. A parkolóhely tájékoztató táblája eléggé részletes, de a tanösvény karbantartása (jelzések, térbútorok) több helyen kívánnivalót hagy maga után (eltévedni viszont nem lehet). Először a zöld négyzet, majd a zöld "T" jelzés vezet. Kisgyermekes családok is élvezik, mert kellemes és biztonságos a környezet, de gyerekkocsival egyes szakaszok nem járhatók (kézben kell vinni a csemetét…). A kőgyűjtési életkorban lévő ifjak számára kincsesbánya a több geológiai feltárás.
Így látjuk Zircet az Eperjesről (Fotók: KoósG)
Családoknak reggeltől délebédig, bulis csapatoknak a kialakított pihenőhelyeken egész napra kifejezetten ajánlható, kellemes környezet.
A séta során érdemes megtalálni a GCeper geoládát!
Copyright ©Zircinfo.
A szöveg nem kereskedelmi célra, változatlan formában és a forrás (zirc.blog.hu) megjelölésével szabadon felhasználható. Üzleti célból más on-line szolgáltatásokban vagy más médián sem egészben, sem pedig részeiben nem publikálhatók és nem terjeszthetők a Zircinfo előzetes engedélye nélkül.