Barokk mozi a Műemlékkönyvtárban!
Különleges kulturális programban lehetett részük azoknak, akik ellátogattak az OSzK Reguly Antal Műemlékkönyvtárba október 12-én, szerdán.
Cserneczky Attila pápai rendező Barokk requiem című kisjátékfilmjét mutatta be, melynek során egy „kollektív álmodás” zajlott, ahogy Szeifert György fogalmazott Bikácsi Gergelyt idézve általánosságban véve a mozi kapcsán. A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gyakorlatioktatás-vezetőjét képzőművészeti oldaláról jobban ismerhetjük, de mozgóképkultúrát és médiaismereteket is tanít az iskolában. Városunkba érkező filmrendező barátja hasonlóan sokoldalú: szobrászkodik és matematikatanár egy általános iskolában. (Nem mellesleg gimnáziumi kosárlabdaedző, no, nem Zircen, bár ez a sportág a III. Bélában is igen népszerű…)
Először is a filmbemutatónak helyet adó könyvtár vezetője, Németh Gábor köszöntötte a vendégeket. Mint azt elmondta, nem volt még példa ilyen előadásra az intézményben. Barokk terme miatt esett a könyvtárra a helyszínválasztás, hiszen a film cselekménye – mint azt a mű címe is sugallja – a barokk korban játszódik. A könyvtárvezető erre a másfélórára átadta a házigazda szerepet Szeifert tanár úrnak, aki először is örömét fejezte ki, hogy igen szép számban jöttek el mozizni ezen a délutánon. Annál is inkább, mert mint azt elmondta, manapság ritkán nézünk meg közösen művészfilmeket, ami az individuális korral magyarázható: az emberek behúzódnak otthonukba, s a dvd-ket is inkább a televízió képernyőjén keresztül nézik meg. „Nehéz összeszedni ennyi embert egy film megtekintésére, ennél már csak az nehezebb, amikor egy film elkészítésére kell összehívni embereket” – mondta a művészeti szakközépiskola tanára, aki szeretettel köszöntötte a játékfilm készítőjét és a körünkben szintén megjelenő Horváth Lajos veszprémi festőművészt, a Barokk requiem főszereplőjét. Cserneczky Attila először is ismertette az alkotás előtörténetét. Mint azt megtudtuk, a pápai múzeum nyújtott be pályázatot az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében oktatási céllal, és az intézmény egyik kolleganője kérte fel a rendezőt – akit még iskoláskorából ismert – egy film elkészítésére a Türr István Gimnázium közreműködésével, a barokk kultúra jegyében. Hozzátette: nem sokat gondolkodott a felkérésen, mert mindig is a filmkészítés volt a vágya, az egyetemi évek alatt pár kisfilmet már rendezett is. A film érdekessége, hogy csak magyar szereplők játszanak benne, mégis szükség volt szinkronszínészre. Horváth Lajos ugyanis elvállalta a főszerepet, de nem szerette volna hozzáadni a hangját. Így történt, hogy illusztris személy lett a narrátor, Jordán Tamás színművész, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója, akivel családi szálon került kapcsolatba a rendező. Nagy megtiszteltetésére rábólintott az ismert színész a forgatókönyvre, kezdődhetett a filmezés. Cserneczky Attila nem elégedett meg a pápai kastéllyal, így jött képbe egy másik helyszín, Keszthely, az ottani múzeumtól kapott hintókat a forgatáshoz. A rendező elmondta: számára a barokk mindig festészetet jelentett, ezért mutatta be történetét a festészeten keresztül. Nem maradt ki azonban egy másik, általa is képviselt képzőművészeti ág, a szobrászat sem az alkotásból. Tarkovszkijt idézve úgy fogalmazott, „a film az idő szobrászata”, s ebben a kisjátékfilmben is vannak időcsúsztatások, szobrászkodás.
A történet tehát a barokk korban játszódik, de akár játszódhatna a jelenben is, ahogy azt egy diák fel is ismerte a vetítést követő párbeszédkor. Három szereplőn keresztül ismerhetjük egy művész életútját a gyerekkortól az időskorig. A barokk az új tudományok felismerésének és a felfedezéseknek is a kora, ezért a rendező a tudományt, a transzcendenciakeresést és a festészetet egy emberbe ültette. Olyan gyermeket álmodott meg, akinek senki sem tudja megadni az útirányt és a célt, magának kell felfedeznie a világot. Megismerhetjük, hogy egy emberi élet hova csúcsosodhat ki, mi az, amit az alkotó fontosnak tart belőle. A mű alapvető üzenete, hogy időskorban az ember visszavágyik a gyerekkorba, amikor még tiszta volt. „Minden az enyém volt, csak éppen magamat veszítettem el.” – hangzik el a tételmondat a filmben. Az angyalok kevésbé mitikus, inkább szimbolikus lények, azt a tiszta létet jelképezik, ahová végül visszatér az ember. Az utolsó jelenetnél a festővászon előtt látjuk a főszereplőt a filmvásznon. Már csak néhány ecsetvonás van hátra, majd elkészül a munka, élete utolsó műve. „Most már ráérek” – mondja a telefonba a hívónak a művész, miután letette az ecsetet. S hogy ki volt a hívó? Talán az égből jött a hívás? Na, ez az a kollektív álmodás, amely a filmet követően történt.
Cserneczky Attila megosztott egy két trükköt is a mozizókkal, elmondta, hogy egy lengyel piaci kistévét és kisfia legóját is felhasználta a film technikai kivitelezéséhez.
Kollektív álmodás a barokk teremben. Szemben, balról jobbra: Cserneczky Attila rendező, Horváth Lajos festőművész, a film főszereplője, és Szeifert György tanár úr, a sok fiatalt megmozgató, klassz kulturális program szervezője
