Újra összeállt a régi bányászcsapat Zircen – a Győri ETO FC volt a vendég
40 évvel ezelőtt, 1971. szeptember 26-án adták át a rendeltetésének a zirci sporttelepet. Erre a jubileumi évfordulóra emlékeztünk október 1-jén, szombaton.
A rendezvény fénypontjában egy gálamérkőzés állt. A történeti hűség kedvéért (a pályaavató mérkőzésen a Rába ETO volt a Zirc-Dudar vendége) a Győri ETO FC öregfiúk csapatát hívtuk meg, amely nagy örömünkre elfogadta a felkérést. Az egykori bányász sportkör életében több évtizeden át különböző szerepeket vállaló Barcza Sándor közreműködésével pedig összeállt a ’70-es, ’80-as évek időszakának Zirc-Dudari Bányásza. Sanyi bácsi öregfiúk válogatottját a nyolcvanas évek elején akkor harmadosztálynak megfelelő Területi bajnokságban szereplő csapatra építette, de pályára léptek olyanok is a gálamérkőzésen, akik szerepeltek azon a negyven évvel ezelőtti összecsapáson. Nem feledkeztünk meg a pályaépítőkről és a korabeli vezetőkről sem. Barcza Sándor egyszemélyben töltötte be ezt a szerepet a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, hasonlóan a rendezvény szervezőmunkájából részét kivevő Bittmann Jánoshoz, aki a sportpálya terveit készítette, és egy későbbi periódusban vezetője, patronáló volt a labdarúgó szakosztálynak.
A jubileumi ünnepségre való meghívást elfogadta két egykori szakosztályvezető – Honyecz József és Bittmann Ervin – is. Kocsis István egykori bányaigazgatót és Ottó Péter polgármestert is a helyszínen tisztelhettük, a közönség soraiban pedig ott volt a szintén meghívott Németh Árpádné Móni néni, aki több évtizeden át gondnoka volt a létesítménynek. A vendégeket egy órától vártuk a klubszékház folyosóján, ahol egy kiállítást is meg lehetett tekinteni a sportpálya elmúlt negyven évéből.
A két csapatkapitány, az 1971. szeptember 26-ai avatómérkőzésen is pályára lépő Asbóth Ferenc (Zirc) és a kétszeres magyar bajnok Szíjártó László (Győr) a zászlócserét követően
Kávé és üdítő mellett jóízű társalgás vette kezdetét az egymást rég nem látott játékosok és vezetők között, akik közül néhányan régi fényképeket is hoztak magukkal a kabátzsebben. A meghívott huszonegy játékosból tizenheten jelentek meg. Magára öltötte a bányász színeket szimbolizáló, a helyi futballklubtól kölcsönkapott fekete-fehér szerelést Asbóth Ferenc, Fiskál József, Horák István, Stieber József, Szakács József, Z. Nagy László, Kecskés Imre, Gáspár József, Tóth I. László, Balta János, Kiss Zoltán, Tóth II. László, Bánhegyi Attila, Matók Attila, Nikovics Rudolf és Nagy Lajos, míg Kőműves Gyula a pálya széléről szemlélte az eseményeket.
A közelmúltban a Bayern München ellen is pályára lépő Győri ETO FC öregfiúk csapata 14 órakor érkezett városunkba a háromszoros magyar bajnok mesteredző, egykori szövetségi kapitány Verebes József vezetésével. A zircinél lényegesen alacsonyabb átlagéletkorú győri csapatban több magyar bajnok és egykori válogatott játékos is helyet kapott. A kaput az 1985–86-ban bajnoki bronzérmet szerző Rába ETO kapusa, Ulbert Tibor védte, a védelemben szerephez jutott az öt bajnoki éremmel büszkélkedő Szíjártó László. Elöl egy magyar Futsal-sztár, Madarász János és a válogatottat is megjárt Herczeg Miklós rohamozta a ’71-es mérkőzésen is pályára lépő Asbóth Ferenc kapuját. A második félidőben láthattuk a zirci futballpályán a Bajnokok Ligájában két csodálatos gólt szerző Vincze Ottót és a szintén válogatott Preszeller Tamást, akinek a Manchester United ellen a ’80-as években szerzett bombagóljára bizonyára még sokan emlékeznek. A találkozót Szabó László vezette, asszisztense Pintér János volt.
Az ünnepélyes megnyitót követően az öregfiúk a helyi futballklub labdarúgó-növendékeivel kéz a kézben vonultak be a pályára, majd egy perces néma gyászszünet következett a köreinkből lényegesen korán eltávozó bányász labdarúgók emlékére. A zászlócserét követően kezdődhetett a mérkőzés, amelyet végig a győriek fölénye jellemzett. Akadtak lehetőségek a vendégkapu előtt is, de nem sikerült a becsületgólt megszerezni.
A 7:0-s első félidőt követően a szünetben riportokra került sor, de a játékosok nem az addig látottakat értékelték, hanem játékos-pályafutásuk egy-egy mozzanatára emlékeztek vissza. Barcza Sándor megosztotta a közönséggel, hogy milyen munkálatok történtek Hosszúréten a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Az 1971-es avatómérkőzésen a fedezet posztján szerepet kapó Kecskés Imre első felnőtt derbijét idézte fel, közel hatvanadik életévéhez a legjobbak között volt a gálameccsen. Asbóth Ferenc a legendás ’71-es meccsre emlékezett vissza, amelyet követően bátor vetődéseiről cikkezett a megyei napilap. Kalapot lehet emelni Feri bácsi előtt: már az bravúr volt a részéről, hogy a hetvenedik életévéhez közeledvén kapuba állt, de bátor vetődéseit negyven év múltán is megcsodálhatta a közönség.
Aztán megszakítottuk kicsit a múltat a jövővel, s a Football Club Zirc „palántáinak” bemutatófocijára került sor. A részvételért csokival jutalmaztuk a kicsiket, majd beszámoltunk a rúgófal rekonstrukciójáról, amely a rendezvény hetében vette kezdetét, s a közeljövőben folytatódni fog. (Jelenleg a grafikai tervek elbírálása történik.)
Miközben az öregfiúk egy újabb félóra erejéig ismét egymásnak gyürkőztek, a rendezvény háttérépületének számító Ifjúsági Ház előtt fortyogott az üstházban a Köncz Csaba által készített vadpörökölt, amely később dicséretek sorában részesült. A tizennyolc támogató által megvalósult vacsorát és italozást követően baráti társalgásra került sor a két csapat játékosai és vezetői között, majd a győri fél megköszönte a szíves vendéglátást. Az ellenfél távozását követően a bányász öregfiúk estébe nyúlóan folytatták a nosztalgiázást, és tisztelettel megköszönték a meghívást.
Újra itt lesz a bányászcsapat – olvashattuk a rendezvény plakátján.
Újra itt van a nagy csapat – szólt a hangosból a mérkőzés előtt.
Újra itt volt a nagy csapat – összegezhetjük beszámolónkat.
S hogy újra itt lesz-e?
Voltak ilyen hangok a távozó bányász labdarúgók köréből…
A rendezvényről megjelent további tudósítások:
Negyven év emlékei – http://www.naplo-online.hu6sport-helyi_hirek/20111005_zirci_sporttelep
Kép-újság (40 éves a zirci sportpálya!) – http://www.zirc.hu/hirek62011610/kep-ujsag27.pdf