Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2011-ben elindult a Márai-program. Alapvető célkitűzése, hogy az irodalmi és ismeretterjesztő művek kiadását, forgalmazását és könyvtári jelenlétét támogassa, a magyar könyvpiacon megjelenő legfontosabb művek eljussanak a könyvtárak közvetítésével az olvasókhoz.
A Márai-programra 2011. július 31-ig lehetett pályázni. 550.000 Ft értékben kellett a megadott listáról a kívánt irodalmat kiválasztani, fele-fele arányban a tényirodalmat (szak,- és ismeretterjesztő irodalom) valamint a szépirodalmi alkotásokat.
Könyvtárunk esetében ez 220 db könyvet jelentett, amelyek október első hetében megérkeztek, és mára feldolgozásra kerültek. És hogy egy kicsit érzékeltessük a „kultúra” súlyát, készítettünk néhány képet.
A Márai-program műközpontú program, azaz semmi más nem számít, csak az érték, amit a mű úgy a nemzeti, mint az egyetemes kultúrkincs szempontjából képvisel, fő célcsoportját az olvasók képezik, azok, akik bárhol a világban magyar szépirodalmat, magyar tény- és szakirodalmat, illetve ezek idegen nyelvű fordításait kívánják olvasni.
A Márai-program lebonyolítására két ideiglenes szakmai kollégium jött létre. Az NKA 10 fős Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégiuma és 8 fős Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégiuma évente kétszer tesz közzé egy-egy 500-as listát, melyre a két testület egyenlő arányban válogathat köteteket a kiadók által felajánlott címekből. A listára kerülő könyvek 30%-a az úgynevezett nemzeti minimumot jelentő alapcsomag része. Olyan könyvek tartoznak e körbe, amelyeket minden magyar olvasónak el kellene olvasnia. A másik 70% kiválasztásánál a Kollégiumok a könyvtári olvasók igényeit veszik figyelembe.
Bieberné Réz Ágnes